Ami még zavaró volt, hogy túl sokszor ismételgetted a neveket, használj névmásokat. Örülök, hogy a gondolataikat dőlt betűvel szedted, de a múltban történteket is dőlttel írtad - megkülönböztetésként, hogy azért mégse legyenek egyformák, rakhatod akár idézőjelbe is a gondolatokat, vagy éppenséggel a múltban történteket is. Volt néhány elírás. És valami bibi volt a gondolatjellel kezdődő soroknál, túlságosan beugrottak, talán valami tabulátor hiba.

Összességében: 2 pont

A szereplők nem keltettél valódi ember érzetét, érzelmeket alig jelenítesz meg, inkább a cselekményt írod le, de azt is röviden, nem fejted ki eléggé. Sok klisét használsz, a szereplők következetlenek, hiteltelenek önmagukhoz képest. Gyakorolj még, sok sikert kívánok a fejlődésedhez!

Nelli, bíró és Kritika Klubtag (A Merengő Fórumán megtalálsz minket.)

Max túl hamar berúg, és túl könnyen enged Connie-nak, de persze amint megjelenik Sam, kitisztul az agya…

A veszekedésük nem tetszett, teljesen másképp reagáltak, mint várható lett volna, főleg Max volt hihetetlenül bunkó, ahhoz képest, hogy mennyire szereti a lányt, pláne, hogy ő bántotta meg, és ez persze csak utólag jut eszébe. „Tudod mit, higgy, amit akarsz! Szart se érdekel, mit gondolsz! Mi a rohadt életért nem lehet meghallgatni?! – ordított teli torokból Max, majd egy óriásit belevágott az ajtóba.” És amikor először rohan utána, akkor még elgondolkodik azon, hogy vajon hol ronthatta el!!! Jézusom, vajon hol?! Mentségére szóljon, hogy elvileg részeg volt. Ennek tudható be az is, hogy ahelyett, hogy az ajtót kaparta volna nyüszítve, egyszerűen hazament, mondván, majd visszajön, amikor értelmesen is tudnak beszélni Sammel! Ilyen magas lóról hogy beszélhet? Sam pedig az egyik pillanatban még látszólagos nyugodtsággal felel neki, majd hirtelen ordítani kezd látszólag minden átmenet nélkül. Nem azért, persze, hogy elő szokott fordulni az ilyen, de akkor tegyél oda valami átkötőt, hogy pl. feledve magára erőltetett higgadtságát, Samet hirtelen elöntötte az indulat, aminek kitörését már enm tudta megakadályozni.

És Sam annyira ki lett borulva, hogy rögtön egy másik országba akart repülni, csak úgy nekivágott a semminek. Amikor összepakolt, nem említetted, hogy a számítógépét is bekapcsolta volna, hogy utánanézzen a repülő járatoknak, holott a Maxnek írt levelében még az időpontot is említi, mintegy felkiáltva, hogy „gyere értem, állíts meg, ekkor meg ekkor leszek a reptéren”. És kábé úgy viselkedik, mintha Max és Connie már legalább fél éve kavartak volna a háta mögött. „Remélem, boldogok lesztek Connie-val. Örökké szeretni fog: Sam.” Ez így túl teátrális, túlzó kifejezés, mártírkodás.

A végén viszont tetszett az a visszaemlékezéssel kevert jelen forma, ahogy Max visszaemlékszik a fogadalmukra, és közben leírod, hogy odaér a reptérre, ez jó ötlet volt.

Stílus és helyesírás: 2 pont

Ne haragudj, de nem tetszett a stílusod. Voltaképp nem is volt igazán, inkább olyan érzés volt olvasni, mintha egy kicsit meseszerűbben megfogalmazott pletykát hallanék olyan emberekről, akiket egyáltalán nem ismerek, egy, a főszereplők számára minden bizonnyal tragikus eseményről, amit én, mint a pletykafészket hallgató, nem igazán érzek át, hisz semmit nem tudok meg a szereplőkről, így közömbösek maradnak számomra. Nem sikerült hangulatot teremtened. Túl egyszerű volt a megfogalmazás, olyan semmilyen. A szereplőkről gyakorlatilag semmit nem tudtunk meg, csak néhány üres mondatot hallottunk tőlük, kevés mozzanatot mutattál belőlük. Próbálj meg több érzelmet megmutatni. Ne intézd el annyival a dolgot, hogy csókolóztak, majd összejöttek és kész, engedd bepillantani az olvasót a lelki folyamatokba, milyen volt az első hét együtt, ne ugord át, hogy rögtön azt mutasd, ahogy szétválasztják őket. De ne keseredj el, gyakorlással folyamatosan fejlődik az ember. :)

Ami még zavaró

(folyt.)

A másik óriási probléma, hogy teli van klisékkel: az épp a megfelelő időben ott termő megmentő, a kézösszeérintés, az áskálódó „barátok”, akik szét akarják választani a szerelmespárt, a félreérthető helyzet, az egymást meghallgatni nem akaró szerelmesek, a hirtelen döntés, hogy ő most aztán elutazik, és nem is a szomszéd városba, hanem minimum egy országgal arrébb, a taxis gyorshajtás… Úgy sejtem kezdő író lehetsz. Az elején, kisebb-nagyobb mértékben, mindenki már jól ismert motívumokat használ fel, sőt később is, hisz ez gyakorlatilag elkerülhetetlen, a különbség csak annyi, hogy nem halmozzák mértéktelenül, és finomítanak rajta, hogy azért ne lógjon ki a lóláb. Gyakorolj, és majd idővel felül tudsz majd emelkedni ezeken!

Ami még nagyon zavaró, hogy mindent túl gyorsan lerendezel, az eseményeket nem fejted ki eléggé, túl hamar történik minden (pl. ahogy összejöttek, vagy a lerészegedés egyetlen pohár italtól), a párbeszédeket sem fejted ki, gyakorlatilag alig beszélnek egyhuzamban öt mondatnál többet egymással a szereplők. Inkább olyan ez a történet, mint egy vázlat, amin lejegyzed, hogy mi lesz a cselekmény, mit akarsz leírni, amit ezután bővebben is kifejtesz.

Semmilyen atmoszférát nem teremtesz, csak egyszerűen leírsz dolgokat, hogy most mosolyognak, beszélnek, kimennek stb., még pár odavetett mondattal sem vázolod fel a környezetüket, a szereplők csak lógnak ettől a semmiben, a valós érzelmeket pedig nem tudtad eléggé megjeleníteni, ami abból is adódik többek között, hogy a szereplők maguk sem tudják mit akarnak, egyszerűen elveszed tőlük a motivációt, ami pedig indokolta volna korábbi tettüket. Pl. Dustin és Connie nagy lelkesen veti bele magát a szétválasztó-hadműveletbe egy homályos, gyakorlatilag ismeretlen, arctalan csoport végrehajtóembereiként, miközben hamar kiderül, hogy Dustin szívesebben jönne össze Connie-val, mint Sammel, és amikor ezt bevallja Connie-nak, amaz rögtön a karjaiba omlik, holott eddig annyira tepert Maxért. Ez inkább hasonlított egy paródiára. Egyszerűen következetlenek voltak a szereplők. Sam például berzenkedve gondol vissza Dustin szerelmi vallomására, mégis egy színtiszta mosollyal néz rá, és várja, mit akar a fiú, holott akár egy újabb szerelmi vallomás is következhetne. Próbálj játszani az arccal, a mimikával, a mozzanatokkal, a felmerülő gondolatokkal. Ne csak azt írd, hogy „Mondd csak, Dustin – mosolygott rá Sam.” Tedd hozzá, hogy erőltetetten mosolygott, hogy kényelmetlenül érezte magát, és mereven elnézett a fiú válla felett egy pontra, tartva annak mondandójától, de még a fiú valódi mondandója után se nevessen vele akár megkönnyebbülésében se, mintha a legjobb haverok lennének. „Egy biztos: ne úgy hozd tudtára, mint ahogy nekem. – Ezen mind a ketten jót nevettek.”

Még néhány apróság, ami homályban maradt, vagy érthetetlen: Max eredetileg Alex ismerőse volt, és addig nem is látta még Samet, amíg meg nem mentette? És nem hiszem el, hogy tíz évig egyszer sem próbálkozott, vagy legalább puhatolózott volna a fiú, nem lehetne-e Sam és közte több barátságnál. Connie itt mégis milyen ünnepről beszél: „Igyunk erre a szép ünnepre!”? Aztán, mint mondtam, Max túl hamar berúg, és túl könnyen enged

Szia!

A megadott szituáció beépítése: 2 pont

A szituáció annyiban megvalósult, hogy egy nyugodt helyzetből konfliktust teremtettél vitát, és még a szereplőid sem találtak egymásra a történet végén. A vita kirobbantójáról, a veszekedésről és a többiről inkább lentebb…

A szereplők beépítése: 1 pont

Sam foglalkozásának és álmának említését már rögtön az elején elintézted, és ezek a későbbiekben szinte semmi jelentősséget nem kaptak, bár Sam kéziratát próbáltad némileg fontosabb szerephez juttatni azáltal, hogy annak köszönhetően csattant el az első csók, és, hogy a végén a lány arra is hivatkozva utazik el, lehetőségeket emlegetve. De ezeket az információkat valójában nem is építetted bele igazán a történetbe, inkább csak a szereplő történet eleji jellemzésében használtad fel. Valamennyire érzékeltetted, hogy Sam szép, hisz népszerű lány, akiért állítólag sokan áhítoznak, és Max is gyönyörűnek találta az emlékeiben, az első találkozáskor, szóval mondjuk, hogy ezt még felhasználtad valamennyire a megadott szempontokból, de egyáltalán nem tűnt csapodárnak, hűtlennek.

Max karaktere pedig még csak köszönőviszonyban sem volt a megadottal. Fiatal és alkalmi munkákból él, ”pengeélen táncol” – ahogy szó szerint idézted a jellemzéséből. Csupán ennyit sikerült megjelenítened, azt is az elején a bemutatásnál. De nem mutattad meg milyen a humora, mennyire laza, milyen extrém sportokat űz, mennyire társasági ember, aki imádja a bulikat és a nőket. Bár igaz, a bulit próbáltad beépíteni azzal, hogy Max egyszer egy buliról áradozik Samnek, és a nagy terv is egy partin valósul meg, de ettől függetlenül egyáltalán nem látszott Max személyiségén az sem, amit megemlítettél.

De ami igazán baj, hogy egyáltalán nem volt személyiségük. A szereplők nemcsak, hogy a megadottaknak, de még az általad megalkotott önmaguknak sem feleltek meg, hiteltelenek voltak, teljesen másképp reagáltak helyzetekre, mint ahogy várható lett volna.

A cselekmény és a háttér megteremtése: 1 pont

Max elvileg szereti a nőket – ez van megadva. Ami azt jelentené, hogy szoknyabolond, ennek viszont teljesen ellentmond az általad kitalált szituáció, vagyis, hogy már tíz éve szerelmes a legjobb barátjába, Sambe. Éz alapján pedig alapjaiban rossz a történet.