Örök barátság - vagy mégsem? 

Samantha Wright átlagos életet élt. Gyönyörű volt, emellett még tehetséges is: egy újságnál publikált. Max Johnson pont az ellentéte volt: általában pengeélen táncolt. Kérdezhetnénk: hogy lehet, hogy két ennyire különböző ember között barátság született?

Mindketten jól emlékeznek még a megismerkedésük napjára: Sam vacogva álldogált a havas park közepén. Nem igaz, hogy Alex nem érti: jó volt, szép volt, ennyi volt. Nem is értette, hogy Alex mire számított, hisz ő volt az eddigi pasijai közül, aki legjobban ismerte.

–                 Sam, kérlek, gondold át még egyszer!

–                 Ezen nincs mit átgondolni. Értsd meg, vége van.

–                 Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod, Samantha! Az enyém leszel! – azzal nekinyomta Samet egy fának, és tépni kezdte róla a ruhát. Ekkor egy férfihangot hallottak.

–                 Jobb lesz, ha elengeded.

–                 Mondj rá egy okot, Max!

–                 Tudod mit, inkább mutatok egyet. – azzal Max bemutatott egy milliméter pontos jobbhorgot. Sam a fa alá kuporodva figyelte a jelenetet. Max lassan odasétált hozzá, majd ráterítette a kabátját. Közben Alex elkotródott.

–                 Ha szeretnéd, hazakísérlek, nehogy újra rád támadjon. – Majd szép lassan elindultak. Onnantól fogva legjobb barátok lettek.

Azóta tíz év telt el, de a kapcsolatukban nem történt változás. Sam tíz éve minden reggel átment Maxhez, majd együtt indultak iskolába, és később dolgozni is. Ez ma is így történt, de ők még nem tudhatták, hogy ez a nap mindent megváltoztat.

Sam csendesen bandukolt Max oldalán, aki épp azt mesélte, milyen volt a tegnapi buli, amire a lánynak nem volt kedve elmenni. Sam magában bevallotta, kár volt kihagyni, de úgy érezte, gondolkodnia kellett. Már nem csak a barátjaként gondolt Maxre. Észrevett rajta olyan dolgokat is, amik eddig elkerülték a figyelmét, például, hogy milyen gyönyörű, tengerkék szeme van, vagy milyen mély, bársonyos hangja. És tegnap este rájött, hogy tetszik neki Max. Szerelemnek nem nevezné, de szívesen veszi a társaságát, és ha elválnak, egyből hiányozni kezd neki. Tudta, hogy ebből nem lehet semmi, és nem akarta elveszíteni a legjobb barátját.

Maxet ugyan ezek a gondolatok gyötörték. Azt sem tudta, mikor hagyta abba a beszédet, és mióta sétálnak ilyen néma csendben. Neki már nagyon rég tetszett Sam, azóta, mióta először meglátta. Ahogy ott ült a fa tövében, reszketve, úgy érezte, ő a leggyönyörűbb teremtés a világon, és neki meg kell védenie. Viszont tudta, hogy ez egy reménytelen szerelem (igen, magában már szerelemnek nevezte), amiből nem lesz semmi, hisz Sam nem mutatott érdeklődést iránta. Úgy gondolta, inkább magában tartja: nem akarta tönkretenni a barátságukat.

És tovább éltek volna barátokként, ha a Sors közbe nem szól. Sam mindig hordott magánál egy vaskos mappát, ami tele volt az írásaival, pontosabban a könyvének lapjaival. Mondhatnátok, hogy itt valami nem stimmel, hisz Sam egy lapnál publikál. Valójában az az álma, hogy kiadják a könyvét, de eddig egy kiadó sem volt erre hajlandó. Szóval, a Sors közbeszólt. Sam véletlenül elejtette a mappát, és a lapok szanaszét szóródtak. A lány bosszúsan sóhajtott, majd elkezdték összeszedni a lapokat. Már majdnem mind visszakerült a helyére, amikor egyszerre nyúltak az egyikért, és összeért a kezük. Erre mind a ketten felnéztek.

Max elveszett Sam mézszín szemeiben. Nem is tudtam, hogy ilyen szép a szeme közelről. Talán meg kellene néznem még közelebbről. Na még egy kicsit… A végén olyan közel volt, hogy érezte a leheletét, és valahogy elcsattant az első csók.

Sam csak nézett Max tengerkék szemeibe, majd azt vette észre, hogy egyre közelebb kerülnek. Végül Max ajkai puhán találkoztak az övéivel, mire ő gyengéden átölelte a nyakát. Teljesen elvesztette az időérzékét, nem tudta, meddig guggolhattak ott, egymást ölelve. Végül lassan elváltak egymástól, és csak néztek csodálkozva egymás szemébe. Először Sam szólalt meg.

-        Sajnálom, de nekem most… mennem kell – majd felállt, és otthagyta Maxet az út közepén.

Percek múlva Max is megrázta a fejét, majd elindult jelenlegi munkahelyére.

Ezek után napokig nem találkoztak. Mind a ketten úgy érezték, még nincsenek kész lelkileg egy találkozásra. Az a bizonyos találkozás is a véletlen műve volt: Sam elmerengett, és nézte a színes falevelek néma játékát, amikor beleütközött valakibe.

-        Elnézést, elbambultam.

-        El van nézve – mosolygott rá Max. Sam eléggé meglepődött, hisz Maxet hétvégén dél előtt

nem nagyon lehet látni.

-        Max, beszélnünk kellene. – Max elkomorodott, és a mosoly is lehervadt az arcáról.

-        Felejtsük el az egészet, rendben? – Néma csendben álltak, mígnem Sam halkan megszólalt.

-        Én nem tudom elfelejteni… Túl jó volt ahhoz. – Max meglepődve nézett rá.

-        De én azt hittem… – elhallgatott, majd újra megcsókolta Samet. Percek (vagy tán órák?)

múlva szétváltak, majd Sam megszólalt.

-        Gyere, ne a csak járda közepén álldogáljunk – azzal kézen fogva elindultak egy közeli kávézó

felé.

Attól a naptól már hivatalosan is jártak, ami (valljuk be) sok embernek nem tetszett. Sam és Max is elég „kapós” volt, nem csoda hát, hogy a hoppon maradt barát- és barátnőjelöltek szervezkedni kezdtek. Egy héttel később már meg is volt a kész terv: az egyik fiú, Dustin elvonja Sam figyelmét, míg a többiek leitatják Maxet, és ráveszik, hogy kikezdjen Connie-val, a terv kiötlőjével. Ekkor jelt adnak Dustinnak, aki odaviszi Samet, a lány pedig dühében szakít Maxszel.

Gondolatban kivitelezhetőnek és logikusnak tűnt, ám a megvalósítás több helyen is sántított. Először is, nem tudták hol megejteni a leitatást, ugyanis a párocska mostanában nem járt el sehová. Másodszor, Samet úgy kellene eltávolítani a közelből, hogy egyikük se fogjon gyanút. És végül, úgy kellene jelezni Dustinnak, hogy az ne legyen feltűnő.

Mintha a szerencse a szervezkedők oldalára állt volna, mind a három problémára találtak megoldást. Sam és Max megígérte, hogy mind a ketten elmennek a szilveszteri bulira, Dustin pedig majd kihívja Samet, hogy adjon neki tanácsot Connie elcsábításában. Így nem lesz majd gyanús, hisz Dustin eljátszhatja az összetört szívű hősszerelmes szerepét. A telefonját meg majd rezgőre állítja, így Sam nem fogja észrevenni.

Sam Maxbe karolva lépett be a zajos forgatagba. Már elég rég nem élt társasági életet, így először kellemetlenül érte a nagy zaj és az egymásnak préselődő testek szaga. Hogy elterelje ezekről a figyelmét, töltött magának egy nagy pohár whiskey-t, és leültek az egyik asztalhoz. Néhány perc múlva odajött hozzájuk Dustin.

-        Sam, beszélhetnénk? – majd a kíváncsi Maxre nézett. – Lehetőleg négyszemközt.

 Sam komótosan felállt, majd követte Dustint a szabadba. A friss levegő felfrissítette, így egyből azon kezdett gondolkozni, mit akarhat tőle a fiú. Remélem, nem egy újabb szerelmi vallomás. A legutóbbi is elég égő volt.

Egy éve, halloweeni bulin épp Max-szel tánccolt, amikor váratlanul megállt a zene. Mindannyian a színpadra néztek, ahol ott állt Dustin, kezében a mikrofonnal.

-        Ezt a számot, és persze a táncot Samnek ajánlom. Szeretlek Sam! – Azzal intett a DJ-nek, aki

felrakta a Dustin által kért számot. Amikor a zene megszólalt, Dustin elkezdett táncolni. Mindenki nevetésben tört ki, kivéve Samet.A lány amilyen gyorsan csak tudott, felvette a kabátját és kiszaladt az utcára. Néhány sarokkal később érte utol Dustin. Amikor a lány megállt és hátrafordult, Dustin lazán nekidőlt a falnak, és villantott egy (szerinte szexis) féloldalas mosolyt.

-        Tudom, hogy számodra milyen megtisztelő lehet, hogy elviszlek randira. Mondjuk holnap

este hétkor?

-        Ne is álmodj róla, tökfej! – Azzal sarkon fordult és elviharzott, magára hagyva a döbbent

képű Dustint.

 Merengéséből a fiú rángatta ki.

-        Én… tanácsot szeretnék tőled kérni.

-        Mondd csak, Dustin – mosolygott rá Sam.

-        Hát, már elég régóta tetszik nekem Connie, de nem tudom, mit tegyek. Reméltem, hogy

tudsz nekem segíteni.

-        Egy biztos: ne úgy hozd tudtára, mint ahogy nekem. – Ezen mind a ketten jót nevettek, majd

Sam hasznos tanácsokkal látta el a fiút.

Eközben bent Connie lassan közeledett Max asztala felé.

-        Szia, Max. Leülhetek? Kösz. – fojtotta bele a szót a tiltakozó fiúba. – Hogyhogy egyedül?

-        Sam épp Dustinnal beszélget – mondta vonakodva a fiú.

-        Olyan szomjas vagyok! Hoznál nekem inni? – Annyira ártatlanul mondta, hogy még egy

angyalnak is becsületére vált volna.

-        Persze. – Eközben Connie kicserélte Max poharát egy méregerős, csaknem tömény italt

tartalmazóra. Ha ettől nem ütöd ki magad, akkor semmitől – gondolta. Közben Max is visszaért, és leült eredeti helyére.

-        Igyunk erre a szép ünnepre! – mondta mézesmázosan Connie. – De egy hajtásra ám!

Mikor Max lehajtotta az italát, érezte, ahogy szinte marja a torkát. A tiszta gondolatok elszálltak a fejéből, és hagyta, hogy az alkohol irányítsa.

-        Mit szólnál, ha szórakoznánk egy kicsit? Samnek nem kell megtudnia… – búgta Connie,

miközben egyre közelebb hajolt. Max sem tétovázott, megcsókolta a lányt. Eközben Connie megcsörgette Dustint, hogy hozhatja Samat („a kis ribancot”, ahogy magában hívta).

Dustin szinte csüngött Sam minden szavát. Soha nem vallotta volna be, de tényleg tetszett neki Connie, és jól fognak még jönni azok a tanácsok. Néhány perccel később csörgött is a telefonja. Észrevétlenül kinyomta, majd félbeszakította Samet.

-        Nem kellene bemennünk? Elég hideg van.

-        De, menjünk. – Szép lassan besétáltak, de bent óriási meglepetés fogadta őket: Connie Max

ölébe mászott, és úgy csókolóztak. Samnek egy ideig tátogott, majd cselekvésre szánta el magát. Megfogott egy üveg vizet, és odaviharzott a párocskához.

-        Te szemét! Egy percre megyek ki, te meg máris egy másik lány szájában kotorászol? Vagy

épp a szájból szájba lélegeztetést gyakoroltátok? – kérdezte gúnyosan. – Egyet jegyezz meg, Max: mától mi nem ismerjük egymást. – Majd ráborította a vizet a kijózanodott Maxre, és kifutott a szabadba.

-        Most, hogy megszabadultunk a kolonctól, folytathatnánk – bújt újra közelebb Connie

Maxhez. A fiú egy durva mozdulattal lelölte az öléből a lányt, majd Sam után eredt.

Alighogy Sam kiért, elkezdtek potyogni a könnyei. Hogy tehette ezt? Azt hittem, ő más. Azt hittem, ismerem. De rájöttem, hogy nem különbözik a többi sráctól. Ugyan olyan tetű, mint a többi. Ekképp gondolkozott, míg el nem érte a lakása ajtaját. Hátrafordulva meglátta a rohanó Maxet, ezért gyorsan bevágta és bekulcsolta az ajtót, majd lerogyott az ágyra, és keservesen sírni kezdett.

Max már csak a bevágódó ajtót és a kulcs elfordulásának jellegzetes hangját hallotta, majd nekiütközött a zárt ajtónak. Fejét nekivetette a hűvös fának, és elgondolkozott, hol ronthatta el. Néhány perccel később elindult haza: úgy gondolta, ráérnek holnap megbeszélni. Addigra mind a ketten lenyugszanak, és tudnak majd értelmesen is kommunikálni.

Másnap reggel Sam kopogásra ébredt. Úgy érezte magát, mint aki egy hete nem aludt. a párnája még nedves volt a könnyeitől, tehát nemrég aludhatott el. Nyűgösen magára kapkodott néhány ruhát, és elment ajtót nyitni. Az ajtóban egy bűnbánó képet vágó Max állt, amíg Sam rá nem vágta az ajtót.

-        Kérlek, Sam, beszéljük meg!

-        Nincs mit megbeszélnünk. A tegnapi tetteid elég beszédesek voltak – jelentette ki Sam olyan

nyugodtan, mintha csak az időjárásról beszélgetnének.

-        Meg tudom magyarázni!

-        Nem érdekel a rohadt magyarázatod! Megcsaltál! Miért nem mész inkább a kis Connie

kádhoz?! – ordította magából kikelve a lány.

-        Értsd már meg, nem önszántamból csináltam! – kiabált most már Max is.

-        Persze, én is ezt mondanám!

-        Tudod mit, higgy, amit akarsz! Szart se érdekel, mit gondolsz! Mi a rohadt életért nem lehet

meghallgatni?! – ordított teli torokból Max, majd egy óriásit belevágott az ajtóba.

-        Ezen nincs mit megmagyarázni! Láttam, amit láttam, az is épp elég beszédes volt! Jó hogy

nem azt akarod elmesélni, milyen volt vele az ágyban! Csak mert marhára nem érdekel az egész!

-        Jó! Ne is! Inkább elmegyek, és leszek Connie-val! Vele legalább lehet normálisan

beszélgetni, és nem ordítja le az ember fejét! Ráadásul nem ilyen makacs!

-        Tedd azt! Kit érdekel?!

-        Azt is fogom! – azzal Max elcsörtetett. Amikor a földszintre ért, jött rá, mekkora hülyeséget

csinált. Mégiscsak én csaltam meg, ha nem is önszántamból. Pont nekem nem lett volna okom felháborodni. Most már hiába, ezt nem tudom megváltoztatni.

A terv kivitelezői eközben nagyban ünnepeltek.

-        Emeljük poharunk Dustinra és Connie-ra, a két legnagyobb színészre a világon, és a sikeres

tervre! – Mindannyian koccintottak, majd kisebb csoportokba verődve beszélgetni kezdtek. Dustin elhatározta, hogy beveti az egyik tippet, amit Sam mondott.

-        Connie, beszélhetnénk odakint?

-        Rendben, mehetünk. – Lassan kisétáltak, majd Dustin belekezdett a mondandójába.

-        Hát, arról lenne szó, hogy… már elég rég tetszel nekem, és… szóval… lenne kedved randizni velem? – Connie teljesen meglepődött, majd elgondolkozott.

-        Örülök, hogy ezt a helyzetet diszkréten kezelted, és… igen, elmegyek veled randira.

-        Komolyan?

-        Igen – nevetett Connie. Aznap már senki sem látta őket. (Az ifjú párocska napjának további

része az olvasóra van bízva.)

Sam teljesen magába zuhant. Igazam volt, tényleg jobban szeret Connie-val lenni. Biztos csak a terhére voltam, és nem akart megbántani azután a csók után. Hirtelen fogta magát, majd elkezdte a holmiját összedobálni a bőröndjébe. Még gyorsan fogott egy papírt és írt egy levelet Maxnek, majd elhagyta a lakását. Az ajtóból még visszanézett; megpróbálta az eszébe vésni eddigi lakásának minden négyzetcentijét. Nosztalgikusan becsukta az ajtót, majd lesétált a portára.

-        Mrs. Nellson, oda szeretném adni a kulcsot.

-        Miért, kedvesem? Tán’ elutazik? – nézett Sam bőröndjére az idős portásasszony.

-        Nem, elköltözök.

-        Jaj, kis drágám, de hát miért? Talán már nem tetszik a lakás? Ha bármi baj van vele, csak

mondd!

-        Félre teszik érteni. Másik országba szeretnék költözni. A lakás még mindig tökéletes, és

biztos gyorsan fog találni egy új bérlőt. – ezekre a szavakra az asszony sírva Sam nyakába borult. Már ideköltözése óta jóban volt az idős asszonnyal, aki mindig anyja helyett anyja volt.

-        Kis drágám, azért írj majd! Legalább hetente!

-        Ha megígéri, hogy maga is fog. – Ekkora már Sam is sírt, és egyre inkább megingani

látszott. Nem akarta itt hagyni a barátait, de aztán felrémlett Max képe, és győzött felette a makacssága. Még mindig könnyezve kilépett a bérház ajtaján. E-mail-ben már elküldte a felmondását, így a következő állomása Max lakása volt. Megkérte a portást, hogy adja át a levelet a fiúnak, majd elindult a reptérre.

Max álmosan baktatott le a földszintre, és ment is volna tovább, ha nem hallja meg a portásuk hangját.

-        Várjon, Mr. Johnson! Van itt egy levele. Ms. Wright hagyta itt, úgy tíz perccel ezelőtt. –

Max úgy kapott a levél után, mint fuldokló a mentőövért. Szinte feltépte a borítékot, majd mohón falni kezdte a sorokat.

Kedves Max!

Először is, sajnálom a tegnapi kirohanásomat. Akkor még nem tudtam elfogadni, hogy nem engem választottál. Szinte magam előtt látom, ahogy tiltakozni kezdesz; de nem kell mondanod semmit. Tudomásul vettem, de én nem tudnék csak a barátodként élni. Kilenckor fog indulni egy gép Amerikába, amin én is ott leszek. Azt mondják, ott több lehetőség van, és lehet, hogy nagyobb esélyem lesz arra, hogy találjak egy kiadót. Remélem, boldogok lesztek Connie-val.

Örökké szeretni fog: Sam

Max elolvasta egyszer, kétszer, majd háromszor is, de fel sem fogta a szavak értelmét. Elutazik. Amerikába. Ez nem lehet! Ránézett az órájára: tíz perc múlva kilenc. Kifutott az utcára, majd fogott egy taxit, és elindult a reptérre. Egyfolytában csak egy mondat járt a fejében: Nem mehet el!

-        Nem tudna gyorsabban menni? – kérdezte inderülten a sofőrtől.

-        Már megbocsásson, uram, de így is túl vagyunk a sebességhatáron. Nem mehetek

gyorsabban.

-        Kérem! A barátnőm gépe… 4 percen belül felszáll!

-        Az már más. Kapaszkodjon! – Az utca képe már csak elmosódottan látszódott. Maxnek

eszébe jutott, amikor megfogadták, hogy mindig barátok lesznek. Milyen régen is volt az!

Néhány hónappal első találkozásuk után találkozót beszéltek meg sammel a közeli játszótérre. Mire odaért, a lány már ott ült a hintába.

-        Miről akartál velem beszélni, Max? – Már látta messziről a repteret.

-        Gondoltam, tehetnénk egy kis fogadalmat. – A taxi megállt, Max pedig kiugrott, és elkezdett rohanni a bejárat felé.

-        Fogadalmat? – Már majdnem az ajtónál járt.

-        Igen. Hogy legjobb barátok leszünk mindörökké.

-        Mindörökké. – Épp akkor látta meg az Amerikába tartó gépet az égen.

Vagy mégsem? – gondolta keserűen, miközben figyelte az egyre távolodó járatot.

Véleményezni szeretnél? Kattints ide! De ne feledd, a kritika írásához regisztráció szükséges, ha még nincsen, kattints ide. A szavazásról pedig itt olvashatsz.