Játék a helyszínekkel
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

07.12. A publikációs szakasz kezdete 
07.21. A publikációs szakasz vége 
07.31. A szavazási szakasz vége 
08.04. 
Eredményhirdetés

 

A történetek
Frissítések
Tudnivalók
Szabályok
Fórum
Vendégkönyv
Hirdetések
Az oldal bannerei
Szavazási tájékoztató
A résztvevők névsora
ték a színekkel kivás

 

Merengő Fanfiction
Töviskapu
Imagine

 
Indulás: 2011-10-15
 

A történetek

A történetek : Romos vár

Romos vár

Női csapat  2013.07.16. 19:00

Cím: Hazug mese

Csapat: női

Választott kulcspár: 1.

karakter: Látszólag tökéletes és boldog nő, ő azonban nincs megelégedve saját magával. Mindig is rideg apjának próbált megfelelni, és úgy érzi ez még sosem sikerült. A párkapcsolatai sorra megbuknak, mert bár a férfiak odáig vannak érte, eddig senki sem felelt meg az elképzeléseinek.   

helyszín: romos vár

Műfaj:  lélektani novella

Korhatár: 18

Jellemzők: kaland, humor, romantikus

Figyelmeztetések: durva beszéd, erotikus tartalom

Ismertető: Anastasia Lyann Thomson egy jól menő cég vezérigazgatójának lánya, ám az élete nem fenékig tejföl. Apjával nem ápol jó viszonyt, a pasikkal nem tud dűlőre jutni, egészen addig a bizonyos napig… Egy mese az élete, de hol ér véget a meséje és hol kezdődik a valódi élete? 


 

Egyszer volt, hol nem volt.... - kezdődik így minden mese. Ma már persze tudom, hogy a mesék hazudnak. Azt mondják, szerelemtől nem lesz arannyá a vadállat szíve. A szerelmes ember feledékeny, elfelejti, kicsoda - egy időre. A mesék hazudnak. Amikor eljön a hajnal, a hercegnők visszatérnek első szerelmükhöz, a vadállatok pedig önmagukhoz. Ez pedig tökéletesen igaz az én mesémre, csak az a gond az egésszel, hogy ezt az élet írta, nem valamelyik híres mesemondó, mint Andersen is volt maga. Természetesen mondhatnám azonban, hogy mesébe illő helyzetem van, nem panaszkodhatok, de ha csak a fele lenne igaz annak, mint amit mások látnak, én volnék a Föld legboldogabb embere. Persze a külvilág csak azt látja, mindenem megvan, hogy másoknak remekül játszom a boldog, céltudatos nőt, aki egyedül a férfiakkal áll hadilábon, azokkal is csak azért, mert mindegyik selejtes. Komolyan mondom, ha az összes pasi ennyire hisztis és unalmas, inkább leszbikus leszek! Na jó, nővel rosszabb...


 

Kereken huszonöt éve láttam meg a napvilágot egy nemzetközi vállalat vezérigazgatójának lányaként, és ezzel meg is pecsételődött a sorsom. Anyámat még öt éves koromban vesztettem el, azóta apám próbál terelgetni, több-kevesebb sikerrel. Nem tehet róla szerencsétlen, hogy nem ért hozzám, mert bár anyám külsejét és szépségét örököltem - legalábbis mindenki ezt hajtogatja -, makacsságom és jellemem tekintve bizony tökéletes mása vagyok annak a férfinak, aki nem bír el velem. Pedig teljesen egyszerű lenne: hagyjon békén a fenébe végre. Mindent megtettem, amit akart. Utálom azokat a dolgokat, amik egy cégvezetéshez kellenek, mégsem lehet egy szava sem, mert elvégeztem a főiskolát, ahogy ő akarta, bejárok dolgozni is, pedig nem kellene, ám neki ez sem elég, semmi sem. Ráadásul, ha elbaszok valamit, még azért is lecsesz... Csodálkozom is azon, hogy ma még nem keresett semmiért, ám mint tudjuk, ami késik, nem múlik, csak lassan ér ide.



Az viszont roppant gyanús, hogy már elmúlt dél is, ő pedig nem hívott fel ordítozva, hogy megint nem lettem kész időben a kimutatásokkal. Természetesen teljesen igaza van, hiszen rendszerint ilyenkor szokta megkapni tíz óra helyett, de nem érdekel. Ettől még nem dől össze sem a cég, sem a világ, ha valami nagyon fontos, azt amúgy is megcsinálom neki időben. Kétlem, hogy annyi minden múlna néhány táblázaton. Most viszont magam megyek megkeresni őt, mert már szabályosan hiányzik a morgása. Sajnálom, szeretem a megszokott dolgokat.



Felnyalábolom az asztalomról a két vaskos mappát, melyben az elmúlt pár év kimutatásai pihennek, majd kinyomva monitoromat megindulok az emeletre apámhoz. Én se vagyok teljesen komplett. Ahelyett, hogy örülnék, hogy végre nem nyaggat, magam megyek elébe a lecseszésnek. Istenien hülye vagyok, tudom...



Persze az emeleten síri csend és hullaszag uralkodik, mondhatni, a megszokott kuss fogad és apám titkárnője, Lizi. Ez a némber azt hiszi, valaki attól, mert apám mellett dolgozik. Hát tudom sajnálni, de ha valaki elmondhatja magáról, hogy ő itt a basszaszájba, akkor az én vagyok, és mégsem kérkedek vele. Még jó. Apám amúgy sem szán rám többet napi három mondatnál. Nekünk nem voltak közös programjaink, mint amilyenek nagy általánosságban lenni szoktak egy családban, vagy egy olyan helyzetben, mint a mienk. Az én apám, ha vitt is valahova, kényszerből tette, mert nem tudott kire hagyni éppen, s ha játszani akartam volna, vagy csak annyit, hogy foglalkozzon velem, akkor rendre utasított. Ez van.


- Anastasia, csak nem végeztél a papírmunkával? - kérdezi Lizi mézesmázos csevegő hangon, én pedig magamra erőltetek egy kedves mosolyt.

 

- Már egy ideje, de gondoltam, felhozom, ha már apám nem kereste őket. Máskor már rég üvöltve telefonál, hogy mi van velük, most meg... - vonom meg vállam és teszem le a pultra a két mappát.

 

- Vendégek vannak nála - jegyzi meg.

 

- Kicsoda? Tudtommal nem várt senkit.


- Valami nagykutya, nem tisztem tudni. Ha annyira érdekel, nézd meg. Elég szemrevaló egy példány.

 

- Lizi! - mordulok rá.


- Ja, tényleg, te hadilábon állsz a pasikkal, pedig apád már nagyon szeretné, ha megszabadulhatna tőled - kuncogja gúnyosan.


- Te jobban állsz talán? Mondd csak, a férjecskéd tudja, hogy Alan dugogatja az asszonykáját, mikor az állítólagosan értekezleten van? - vágok vissza neki én is ugyanabban a stílusban, ahogy ő adja elő magát.


- Engem legalább megdugnak néha napján, nem úgy, mint téged! - morog rám felhúzott orral, és pechünkre apám pont ebbe a mesés jelenetbe csöppen bele vendégestül. Mondanom sem kell, az a tekintet és szigor, ami arcára kiül, egy jobb érzésű, kezdő bakfist most halálra rémítene, én meg már ismerem jól, így csak dacosan felszegett fejjel fonom magam előtt keresztbe karjaim. Úgyis én leszek a hibás, teljesen mindegy. Hosszú perceknek tűnnek a másodpercek, mígnem ebből az állapotból apám vendégének jókedvű nevetése rángatja ki a társaságot. Nem értem, minek örül ennyire ez a hapsi, de láthatóan élvezi az általunk nyújtott műsort, azt azonban meg kell hagyni, hogy Lizinek igaza volt.


 

Az apám mellett álló, a harmincas éveit taposó férfi meglehetősen jól néz ki egyszerű fekete Armani öltönyében, mely remekül kihangsúlyozza széles vállait és kellemesen izmos felsőtestét. Mondhatni, tökéletesen megkomponált remekmű áll előttem, de mint tudjuk, az ilyen remekműveknél mindig hibádzik valami. Ha nem a lába közt, akkor a fejében, ám ez a férfi... Szögletes, markáns álla gondosan borotvált, még ide érzem rajta az arcszesz illatát, mely keveredik szintén Armani parfümjének orrbakúszó esszenciájával. Tipikusan az a párosítás, melytől minden nő a bugyijába élvez és a kisujját sem kell mozdítania az ezt használó férfinak, úgy ragadnák rá a nők, mint legyek a légypapírra. Az ilyenektől áll fel a nemlétező szőr is a hátamon, csak sajnos nem a jó értelemben, mégis a fekete sablonra nyírt haján túlmenően a szemei akár a tenger kékje. Igézőek és azonnal rabul ejtik azt, aki huzamosabb ideig bámul beléjük. Egy-null, Mr. Armani, lássuk, a többi versenyen is ilyen jól teljesít-e, mint ezen.

 

- Anastasia Lyann Thomson! - mordul apám, mire vendégünk is befejezi a kuncogást és csak az ezerwattos vigyor marad a képén, s bassza meg, még ez is jól áll neki! Utálom az ilyen pasikat! - Ez a viselkedés nem méltó egy hölgyhöz! - Páff nekem. Jobb szöveg nem volt?
 

- Elnézést kérek illetlenségemért - intézem szavaim Mr. Armaninak. - Anastasia Lyann Thomson vagyok - nyújtom felé kezem, ő pedig markába zárva azt lehel rá csókot, mire csak pislogni tudok. Mi a szent...? Mondtam én, hogy stikkes a pasas, de hogy ennyire. Bakker...

 

- ...vagyok, örülök, hogy megismerhetem. - Mi? Ki vagy? Nekem csak Mr. Armani maradsz ezek után, bár ha legközelebb találkozunk, nem hiszem, hogy jó fényt vetne rám, ha a nevét se tudnám. Valahogy ki kell derítenem...! De hogyan? Lizi... Lizi majd segít. Persze, majd ha hülye lesz azok után, amit a fejéhez vágtam.


 

Anastasia Lyann Thomson, nyakig benne vagy!


 

És benne is voltam. Hát így kezdődött el az én mesém in medias res módjára, minden előjáték nélkül. Mr. Armani úgy lopta be magát az életembe, ahogy márkás parfümjének illata lopja be magát az emberek orrába. Lassan, csendben, szinte észrevehetetlenül, s mikor nem várod, jön a meglepetés... De ne szaladjunk ennyire előre.


 

Közel másfél hónap telt el azóta, hogy Mr. Armani - akinek a rendes nevét a mai napig nem tudom, mert Lizi nem volt hajlandó elárulni - nálunk járt és apámat hiába faggattam arról, hogy miért volt itt, az öregem egy mukkot sem mondott a dologról. Tényleg mesés így élni, szívesen cserélek bárkivel, vagy csak adná az ég, hogy egyszer megfeleljek neki, de nem, neki nem lehet, még úgy sem, hogy mostanában jókislányként viselkedem, a kimutatásokat is időben megkapja, de persze mindig talál valami kifogásolnivalót. Én meg mindig azzal nyugtatom magam, apa már csak ilyen. Csak egy idő után belefáradok ebbe...  Mindezek ellenére elég mozgalmas másfél hónapot tudhatok magam mögött. Hétvégente a csajokkal valamelyik klubban lógtunk esténként jobbnál jobb pasikat kosarazva ki. Volt, aki felkeltette az érdeklődésemet, de... Mr. Armanit egyik sem tudta feledtetni velem. Azt hiszem, talán ő az, akit egészen idáig kerestem, de nem ringatom magam hiú ábrándokba, tuti, hogy valami nem stimmel vele... Mondjuk, házas, vagy ami még rosszabb, meleg, esetleg impotens... Áááá! Megőrülök ettől!


 

Persze nem unatkoztam az elmúlt időszakban sem, bár tény, hogy Mr. Armani még így sem hagyott nyugodni. Mondhatni, minden pasiban őt kerestem többnyire és mikor reggel konstatáltam éjszakai partnerem valóját, azonnal lekoptattam. Természetesen ez nem csak ennek volt köszönhető, hanem a már tőlem jól megszokott válogatósságomnak is. A lányok szerint ez azért van, mert apám nem fogad el engem. Lehet benne valami, hiszen hajt a megfelelési kényszer, de bármit teszek, sehogysem jó neki. Talán ezért nem jó nekem sem egy férfi sem, bár sosem hittem ezekben a hülyeségekben, mindenesetre megfontolandó.


 

Megint péntek van. A hetek úgy telnek, mintha kergetnék őket, amit annyira nem bánok. Lefoglal a munka, a lányok mindig magukkal rángatnak, ha arról van szó, apám morgását pedig lassan fel sem veszem. Most is bulizni készülünk este, de nem érzek magamban most elég késztetést hozzá. Mindegy, legalább talán ezzel elterelődik a figyelmem. Az iroda már üres szinte, mikor kocsimhoz lépek a mélygarázsban. Szeretem ezt a sportos kis jószágot annak ellenére is, hogy apám agyát napokig kellett fűzni, hogy márpedig a lányának ilyen gép kell. Végül is elértem a célomat és megkaptam az autót tőle, bár a kapcsolatunk nem javult ezáltal sem. Az út a cégtől hazáig jó egy óra és már most tudom, hogy a délutáni forgalom miatt legalább egy órás késésben leszek. Hamarabb el kellett volna indulnom, de valami különös késztetést éreztem arra, hogy kivételesen mindennel kész legyek, amit hétfő reggelig le kell majd adnom. Talán sikerül megenyhítenem apát és javítani ezen a tarthatatlan viszonyon. Igazából erre nagyon vágyom már. Szeretném, ha elfogadna, ha jobb kapcsolatunk lenne, mint amilyen volt az elmúlt években, bár lehet, ez csak álom marad még nagyon hosszú ideig.



A lakásomba lépve - mert persze elköltöztem tőle, hiszen annak nem volt értelme, hogy szép lassan megöljük egymás idegeit - ledobom kulcsaim a szekrényre, majd már menet közben nekiállva vetkőzni veszem az irányt egyenesen a fürdő felé. Hajat nem mosok, nincs rá időm, így mielőtt nagyon beállnék a zuhany alá és megnyitnám a csapokat,  kontyba fogom loboncom, majd egy erre a célra beszerzett nylon sapkát húzok a fejemre. Mindig jókat röhögök magamon, hogyan is festek ebben a cuccban, de amíg nem látja senki, addig nincs gond sem. Ezután hamar megejtem a zuhanyt, s törülközőt csavarva testem köré csattogok be a szobába, aztán megállok a szekrény előtt. Fogalmam sincs, mi az, amit szívesen felvennék, pedig nálam ez nem szokott problémát okozni, végül maradok egy egyszerű fekete ruhánál, mely nem túl kihívó, de nem is a konzervatív kategóriába tartozik. Amúgy is szeretem az ilyen holmikat, sokkal jobb, mint valami túl feltűnő vagy kurvás ruha. A lányok persze imádnak feltűnni, villogni, nekem meg jó így.


 

Mire elkészülök mindennel, már tényleg egy órás késésnél járok, s miután rohamléptekben beleugrottam szandálomba, már kapom is fel kis táskám és kulcsaim, és iszkolok is. Nem szeretek száguldozni, most viszont a gázba taposok rendesen. Persze én vagyok az utolsó, aki megérkezik, s a lányok már türelmetlenül toporognak az ajtóban, hogy bemehessenek.

 

- Ana! Már azt hittük, sosem érsz ide - ró meg vigyorogva Tina. - Lemaradunk az összes még józan és jó pasiról - elégedetlenkedik.


- Ugyan már, Tina, fiatal még az idő! Még csak most kezdődik majd az élet itt.


- Igen, Ana, neked, de mi szeretjük jó előre bebiztosítani magunkat - kacsint rám Vicky.


- Gondoltam - csóválom meg fejem elmosolyodva. - Amúgy ácsorgunk még, vagy bemegyünk végre? - kérdezem gúnyosan. Tina felnevet mellettem, Vicky meg az orrát húzza, de nincs benne semmi komolyság, csupán tetetett duzzogás, így jót nevetek én is az egészen, majd mindhárman egymásba karolunk és befoglaljuk a helyet.


 

Remek a hangulat, kezdünk egyre többen lenni, a lányok is már becsiccsentetettek rendesen és a klubban tanyázó összes pasival flörtölni kezdtek válogatás nélkül. Na persze arra gondosan ügyeltek, hogy lehetőleg olyat szemeljenek ki maguknak, aki mellett nincs valami nő. Balhézni azért ők sem szeretnek szerencsére és az enyémre is. Én unatkozom kivételesen. Senki nincs, aki tetszene a tömegből, ami köszönhető annak is, mennyire válogatós vagyok, de nem baj. Inkább, mint kifogjak valami pszichopatát. Azt hiszem, az lenne életem fénypontja, csak sajnos az utolsó is. Kiiszom koktélom maradék cseppjeit is a poharamból, majd mivel a lányok továbbra is önfeledten táncolnak éppen aktuális kiszemeltjükkel, nem törődve velük elvonulok a mosdóba. Kár volt eljönni, azt hiszem, de már mindegy, itt vagyok és itt is maradok, hiszen kell valaki, aki hazafurikázza őket hajnalban. Végülis én döntöttem úgy, hogy kocsival jövök, aminek megvannak az ilyesfajta hátrányai.


 

Elég sok emberen kell átverekednem magam, hogy eljussak célomig, ám mielőtt az ajtóhoz léphetnék, egy ismerős hang üti meg fülemet még így a nagy zaj ellenére is. Automatikusan fordulok a hang irányába, s szinte azonnal megakad szemem Mr. Armani most is öltöny takarta, izmos felsőtestén. Ez meg mit keres itt?

 

- Anastasia! - mosolyog rám fogpaszta-reklám mosolyával, s szemei is boldog és enyhén alkoholos csillogással mérnek végig.


- Mr...


- Csak Jack, Anastasia. Micsoda véletlen, hogy pont itt találkozunk. Meghívhatom egy italra?

 

- Kocsival vagyok.


- Nagy kár, de mi lenne, ha mégis velem tartana és majd hívok magának taxit? - próbálkozik továbbra is, én meg egy apró sóhajjal végül rábólintok a dologra. Csak tudnám, miért érzem magam ennyire kellemetlenül a társaságában! Kicsit feszélyez.

 

- Előtte azonban elmennék a mosdóba. Eredetileg is oda indultam.


- Mi sem természetesebb, ez esetben itt megvárom önt.


- Nem tegeződhetnénk, kérem?  Annyira szokatlan ez így nekem.

 

- Természetesen, ahogy szeretnéd. Akkor itt megvárlak, ha nem gond.


- Nem, persze. - Már fordulok is meg, hogy ismét a mosdó felé vegyem utam, s amint bejutok, körbe sem nézve rontok be az első fülkébe. Hamar megvagyok a dologgal, s miután kicsit rendbeszedtem a sminkem is, visszamegyek Mr. Armanihoz.



A férfi türelmesen vár ott, ahol hagytam a jóelőbb, s közben egy másik öltönyös alakkal beszélget önfeledten. Még mindig meg tud lepni és le tud nyűgözni, hogy mennyire konzervatív és mégis könnyed, laza, mintha éppenséggel egy egyszerű farmert és pólót viselne, mint a legtöbb srác itt általában, nem pedig egy méregdrága hacukában virítana. A beszélgetés a két férfi között azonnal végeszakad, ahogy közelebb lépek hozzájuk egy szelíd és bátortalan mosollyal, Jack meg egy eldugottabb és valamivel csendesebb sarokba kísér; a VIP részleg, hatalmas bőrkanapékkal, hangulatos világítással, már-már gengszterfilmekbe illő hatással. Furcsállom, hogy csak ketten maradunk, mert úgy hittem, Jack is baráti társasággal érkezett, persze nem zárom ki a lehetőségek tárházából azt sem, hogy tulajdonképpen rokonlelkek vagyunk. Lehet, ő is pont olyan ezen a téren, mint én, hogy nem mindig érzi jól magát, vagy csak kényszerből jött el. Mr. Armani pezsgőt rendel az asztalunkhoz lépő pincértől, s míg várjuk italunkat, nem igazán szólunk egymáshoz. Méregetjük a másikat csak. Mondhatni, belefeledkezem arcának és szemeinek bámulásába. Valahogy az egész annyira tökéletes, annyira... meseszerű.


 

Sokat nem kell várakoznunk, s a pezsgő is természetesen egyike a legdrágábbaknak, ami már meg sem lep. Nem mintha én nem tudnám megengedni magamnak ezeket, de felesleges pénzszórásnak és nagyzolásnak érzem.


- Hát akkor - nyújtja felém az egyik poharat -, igyunk arra, hogy ismét szerencsésen egymásba botlottunk. - Megemeli poharát, majd enyémhez koccintja, s miután mindketten kortyoltunk a kellemesen kesernyés italból, az asztalra helyezi sajátját.

 

- És, mivel foglalkozol, Jack? - kérdezek rá félénk mosollyal, mintha valami szűz csitri lennék. Nem tehetek róla, valamiért úgy érzem, emelett a pasi mellett nem vagyok több annál.

 

- Egy jólmenő cég vezérigazgatójának vagyok a fia és így a cég résztulajdonosa is egyben.


- Akkor hasonló cipőben járunk.


- Így is mondhatjuk, Ana. Te is üzletkötőként dolgozol édesapádnál? - kérdezi.


- Nem, sajnos a viszonyunk az öregemmel nem éppen a legrózsásabb, mert valamiért semmi se jó neki, amit csinálok, így én a számlázási osztályon vagyok.

 

- Az is érdekes munka lehet - mondja kissé elgondolkodva.


- Annyira nem - válaszolok neki őszintén.


- És mik a terveid a későbbiekben? Úgy értem, férj, gyerekek, család, vagy átveszed apádtól a céget?


- Egyik sem. Előbbieket nem érzem túl fontosnak, de persze ha találnék valakit, aki megfelel nekem, akkor ez még változhat, míg az utóbbira kevés esélyt látok. Hatalmas csodának kéne ahhoz történnie, hogy apám elfogadjon végre, csak az a baj, hogy tudni kéne a nyitját a dolognak, de arra nem sikerült még rájönnöm, miért ennyire elutasító velem. Mindegy, majd lesz valahogy, nem ez a fontos. Mesélj te is magadról, kérlek.

 

- Nekem nincs sok mondandóm. Anyámat nem ismertem, lényegében apám sem igazán törődött velem gyerekként, mert az üzletnek mennie kellett, így mindig vigyázott rám valaki. Dajka, babysitter... Teljesen mindegy volt, aztán elvégeztem egy menedzserképzőt, majd vállalkozási főiskolára mentem, s miután lediplomáztam, üzletkötőként kezdtem el dolgozni apám cégénél. Most meg itt ülök egy szemrevaló hölggyel, ízletes pezsgőt kortyolgatva. - Megint a fogpaszta-reklám vigyor, engem meg puhára főz. Mit tud ez a pasi? Hülye kérdés, mi fenét tudna, csak rá kell nézni... Ezek után ha az ágyban is ilyen jó, mint amilyen jó a beszélőkéje, esküszöm, elgondolkodom azon, hogy akarjak tőle valami komolyabbat is. Na gyereket azért nem szülök neki, azt felejtse el! - Kicsit unalmas a buli most, nem? Mintha eddig valahogy sokkal jobb lett volna, vagy csak te tereled el ennyire a figyelmem a szórakozásról?


- Elég lapos most - ismerem el. - És mondd csak, milyen helyeken jártál eddig, mint üzletkötő?


- Sokat voltam Japánban, de Angliában is rengeteget üzleteltem. Volt, hogy jó fél évre ki kellett utaznom csak azért, hogy minden rendben menjen. Nem bánom persze, Anglia csodálatos, főleg a történelemhez kapcsolódó részei, a romos várak... Meseszépek, Ana, egyszer érdemes lenne megnézned neked is. Szeretsz kirándulni, sétálgatni?


- Sajnos túl sok lehetőségem nincsen rá és sokszor nincs is kivel, de szeretem a régi romos várakat. A falaik között mindig úgy érzem magam, mint egy hercegnő, gondok nélkül, minden nélkül. Nem is tudom neked elmagyarázni, egyfajta szabadságérzésféleség kerít hatalmába ott, holott tudom jól, hogy abban az időben a hercegnőknek és királylányoknak nem igazán volt megadatva a szabad élet.


- Értem, miről beszélsz. Mondd csak, van kedved eljönni velem Angliába? Csak egy rövidke kiruccanás lenne szó.


- Nem tudom, mikor tudom ezt megengedni magamnak és itt elsősorban nem az anyagiakra gondolok, hanem arra, hogy apám nem nézné jó szemmel, ha elhanyagolnám a munkám.


- Menjünk most - kéri felém fordulva, lelkesen, s tenyerei közé fogja szabad kezemet.


- Ugyan, Jack - nevetem el magam -, már lekéstünk minden gépet és erősen elmúlt fél egy is ahhoz, hogy egyáltalán jegyet kapjunk bármelyik holnapi járatra.

 

- Ana... - mondja szelíden és megsimogatja arcomat. - Olyan butus vagy, de ez is jól áll neked. Magángépem van. Akkor megyek és oda, ahova csak akarok. Nos? Benne vagy egy éjszakai kiruccanásban?


- Hát, miért is ne - felelek kissé bizonytalanul, mire felhörpinti maradék pezsgőjét, majd feláll és felhúz engem is a kanapéról. Egy percig nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan veszi, engem meg a pánik kerülget. Hogy a viharba magyarázom ki ezt a csajoknak? Megvan: Bocsi, volt egy rohadt jó éjszakám Mr. Tökéllyel és nem, nem valami luxusszállodába cipelt el, hanem egyenesen Angliába repített... - Tényleg kasszasiker lenne, azt hiszem. Basszus, Anastasia, benne vagy nyakig megint! Nem lehetne, hogy én most szép csendben szublimáljak? Fel sem tűnne senkinek, de tényleg. Volt Anastasia, nincs Anastasia. Persze ilyenkor nem akar sem a föld elnyelni, sem valaki felrázni ebből az álomszerű rémálomból, vagy rémálomszerű álomból. Már magam sem tudom, melyik a kettő közül. Ezt inkább a kiruccanás után döntöm el.


 

Jack derekam átkarolva kísér ki a bárból, s szinte azonnal egy luxus BMW parkol le előttünk. Fekete karosszéria, sötétített és szerintem golyóálló üvegekkel. Még ajtót is nyitnak nekünk, így csak pislogok. Hát én sem vagyok egy kispályás személy és nem is mondhatom, hogy okom lenne panaszra, de ekkora felhajtást még sosem kaptam, mint most. Engem nem ugrálnak körbe ennyire és ennyien. Jack tényleg ennyire fontos személy lenne? Ezek szerint...


 

Az autóban a reptér felé menet Mr. Armani megejt egy-két telefont, melyben előkészítteti a magángépét és ha jól értem, amit mond, a felszállási engedélyeket is elintézi, hogy azzal se legyen gondunk. Ehh... Erre mondják, hogy szöktetik a királylányt. Vajon, ha azt mondanám, meggondoltam magam, megsértődne? Nem, Mr. Magam Vagyok A Tökély nem olyan, de nem akarom megbántani. Életemben az első olyan pasi, akinek nem akarom keresztbe húzni a számításait és nem érzek rá késztetést, hogy dobjak egy hátra arcot is hozzá, s mint a vesztésre álló vad, elszeleljek. Tényleg tud valamit a fickó a szép-mosolygáson kívül.

 

- Ne haragudj - fordul felém eltéve telefonját -, nem igazán lesz teljes kényelem a gépen. Nem számítottam rá, hogy ma éjjel még Angliában kötök ki és egy bájos és csinos hölggyel az oldalamon várlátogatásra megyek az éjszaka közepén - jegyzi meg félszeg mosollyal, mire zavaromban és kínomban elnevetem magam.

 

- Azt hiszem, túl fogom tenni magam ezen a megrázkódtatáson - heccelem kicsit, amivel célt is érek, mert elneveti magát. - Szereted az Ivanhoe-t?


- Az egyik kedvencem - feleli.


- Úgy megnézném a Nottinghami kastélyt.

 

- Majd máskor. Most valami sokkal szebbet készülök neked mutatni. Ismered Corfe várát?


- Nem - vallom be neki őszintén.


- Corfe várából mindössze romok maradtak fenn, azonban az erődítmény még így is lenyűgöző látványt nyújt. Dorset megyében található, Purbeck szigetén és a története a kilencedik századig nyúlik vissza, bár állítólag jóval korábban épült és a rómaiak védelmi vonalának része volt. A fennmaradt és napjainkban is látható részek a tizenegyedik században épültek és két évszázaddal később az erődítmény királyi kincstárként, valamint börtönként szolgált.


- Jól hangzik. Kíváncsivá tettél - ismerem el.


- Ez volt a célom - feleli ravasz, de annál meggyőzőbb félmosollyal.


 

Ismét csend telepszik ránk, ám ez most kellemes, megnyugtató csend, s az ablakon kibámulva nézem a mellettünk elsuhanó város fényeit, kirakatait. Már most nem idevalónak érzem magam és furcsa örömmel tölt el az utazás lehetősége, mintha életemben először végre tényleg szabad lehetnék, pedig sosem voltam rab. Megszűnik kicsit a mindennapok gondja, úgy érzem, megkönnyebbülök, hogy elhagyhatom ezt a várost, még ha csak pár órára is és nem bánom, cseppet sem.



Az út alig háromnegyed óra a reptérig, s már azon meg sem lepődök, hogy minden ellenőrzés nélkül engedik át a sorompón Jack kocsiját, egyenesen be a kifutóig, mire a BMW leparkol a már említett magángép mellett. Apának is van sajátja, bár talán valamivel régebbi modell lehet, mint ez, de ő nem is nagyon szereti használni. Sosem értettem, miért. Kényelmesebb lett volna egy ilyenbe beleülni és odarepülni egy-egy tárgyalásra anélkül, hogy tíz-tizenkét órán keresztül az ember össze legyen zárva másokkal. Élveztem volna ezt is. Egy csinos, de egyszerű egyenruhába bújtatott, mosolygós arcú stewardess fogad minket és miután Jack maga elé engedve tessékel beljebb, nekem kábé a szám is tátva marad. Ha ez a kényelmetlen és szerény fogadtatás, nem szeretném meg tudni, milyen az, amikor mindenre felkészülnek.


 

A gép tágas, balra haladva a belépő után máris egy nagy nappaliszerű szoba nyílik benne asztallal, bárpulttal és kényelmes bőrfotelekkel, jobbra pedig ha jól láttam, a hálóként funkcionáló rész van. Mindegy, mondhat bárki bármit, ez akkor is lenyűgöző. Nagyon tetszik. Helyet foglalunk a fotelokban, majd a stewardess arra kér minket, kapcsoljuk be az öveinket, míg a gép felszáll, s már kérdezi is, mit hozhat nekünk, ha megkezdtük az utazást. Megint Jackre bízom magam, hiszen a pezsgővel sem okozott csalódást, remek választás volt. Mr. Armani most viszont bort kér, s csak pislogni tudok, mikor egy 1867-es évjáratú Cabernet Savignont rendel. Francia bor, amerikai pasi, angol vár... Kell ennél több egy éjszakára? Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy egyáltalán nem. Csak nem tudom, mit akar ezzel elérni, mire pályázik ennyire, vagy mit vár, mi lesz.


- Lenyűgöző egy gép. Apámnak is van egy hasonló, de ez annál sokkal modernebb - mondom elismerően. - De mire megy ki ez az egész, ha szabad tudnom? - teszem fel neki azt a kérdést, ami már a fejemben motoszkál egy ideje, mire meglepődik. Lehet, tényleg ennyire nagylelkű csak, vagy ennyire tetszem neki? Nem igazán tudom valahogy ezt elhinni.


- Hogy érted ezt? - kortyol bele a borba.


- Ez az egész - ismétlem el még egyszer kezeimmel jelezve, hogy mire is gondolok pontosan. Most találkozunk másodjára, de már elhalmoztál szinte mindennel.

 

- Igazad van, Ana, nem teljesen ok nélkül van ez. Tetszel nekem - vallja be nyugodtan, mély hangon. - Azóta, hogy először megláttalak. Sajnáltam is, hogy másnap el kellett utaznom és nem ismerhettelek meg, de a munka az első, viszont miután visszatértem Amerikába, megkértem az egyik emberem, hogy derítse ki, hol találkozhatnék veled. Sajnos nekem még volt elintézni valóm, így nekik kellett kideríteni, hogy abba a klubba jársz le néha a barátnőiddel, így amikor tehettem, ott ültem hajnalig és vártam, hogy megjelenj.


- Miért nem jöttél be egyszerűen a céghez?


- Ott nem akartalak zavarni, mellesleg így volt benne valami kellemes izgalom, harmadrészt őszintén megvallva eszembe sem jutott ez a megoldás.


- Lényegesen sok időt megspóroltál volna, az tuti.


- Nekem megérte, és remélem, hogy a mai nap után ezt te is el tudod majd mondani.

 

- Remélem - kortyolok most már én is a borból elmosolyodva. Újabb hosszabb csend következik, ám Jack nem hagy sokáig társas magányban, mert felkel helyéről, majd elém lépve leguggol hozzám, karjait saját combjain támasztva meg.


- Gyönyörű vagy, Ana – bókol. - Megcsókolhatlak? - A kérdése meglep, nem is kicsit, s pár másodpillanatig csak pislogok rá, mint borjú az új kapura. - Szabad, Ana? - kérdez rá még egyszer, mikor hosszabb ideig nem válaszolok neki, végül rábólintok. Állam alá nyúl szelíd mosollyal, majd lassan közelíteni kezd felém, mígnem ajkai enyémre simulnak. Finoman csókol meg, óvatosan puhatolózva, nyelvével cirógatva meg ajkaim, hogy bebocsájtást kérjen közéjük, én pedig engedek neki. Ismerkedőn játszadozunk egymással, egyre többet kérve és akarva a másikból. Meg kell hagyni, még senki nem csókolt meg úgy, ahogy most ő teszi velem, szinte beleborzongok nyelvének játékába és nem akarok véget vetni ennek, ám hamarosan muszáj elengednünk egymást, hogy levegőhöz jussunk, de Jack nem húzódik el tőlem, hanem továbbra is apró puszikat hint ajkaimra. - Máshol is meg akarlak csókolni – leheli számra mély, vágytól rekedtes hangon, amitől borzongás fut végig rajtam. Mancsai térdemre kúsznak, majd fel combomon, szoknyám alatt egészen csípőmig, s Jack egy gyengéd, de annál határozottabb mozdulattal húz lejjebb a fotelben. Tetszik ez a hevesség részéről, s nem is nagyon tiltakozom az ellen, hogy megtegye, amire készül. Csak az zavar kicsit, hogy a stewardess bármikor bejöhet, s kissé izgatottan, de szégyenlősen az ajtóra pillantok. Mr. Armani elmosolyodik, majd egy laza mozdulattal kinyúl a kulcs felé, s elfordítva azt a zárban tér vissza lábaim közé, melyeket gondosan a szék karfájára pakol, ezzel elérve azt, hogy kitárulkozzak előtte.

 

 

Zavart mosollyal figyelem őt, ahogy feltűri szoknyámat derekamig, míg ajkai most nyakamat veszik célba és puha csókokkal kényeztetik bőrömet. Nem kapkodja el, lassan, komótosan falja nyakam, miközben jobbját combomon tartva hüvelykjével cirógat végig bugyin keresztül szeméremdombomon, s finoman megdörgöli vele csiklómat is. Jólesően szusszanok fel, megmarkolva a karfát, ő pedig elégedetten harap belém, de mindezt továbbra is óvatosan teszi. Lassan, hosszan izgat, végül ujjait tangám pántjába akasztva szabadít meg a falatnyi ruhadarabtól, s miután elég messzire hajította, mancsait fenekemre téve húz még közelebb magához, majd csiklómra tapadva, nyelvével ingerelve áll neki kínzóan lassú és pokolian őrjítő játékának. Alig kapok levegőt, s csak minden egyre durvábbá válik, ahogy nyelve mellé ujjait is társítja. Először csak egyet, azzal dugva meg, majd nem sokkal később egy másikkal is belém nyomul. Sikítok a gyönyörtől, meg-megfeszülnek izmaim, ahogy mélyen belém löki vastag ujjait. Még sosem éreztem ilyet, ezt még senki nem érte el nálam, az orgazmus pedig úgy terít le, hogy percekig alig tudok magamról. A külvilág zajai tompák, távolról lüktetnek fülembe és Armani hangja is mintha valahonnan messziről érkezne el hozzám. Azt hiszem, most még rohadtul zavarban is vagyok. Erre nem számítottam...


 

Sokáig tart, míg elnyugszom, ő pedig elégedett képet vágva telepszik vissza a velem szemben lévő fotelba, s csak somolyogva figyel, miközben magához véve a bort bele-belekortyol a nedűbe. Ő rohadtul büszke most magára, én meg továbbra is rettenetesen zavarban vagyok. Szedd össze magad, Anastasia! Ez nem méltó egy hölgyhöz...! Felettébb kínossá teszi ezt az egész helyzetet, hogy magamban magammal vitatkozom, és ha ez még nem lenne elég, azokat a frázisokat használva, amiket apám szokott. Ez már beteges még számomra is. Felállok a fotelből, megigazítom magamon a ruhát, majd körbenézek tangám keresve, ám sehol sem látom azt, Jack pedig jót kuncog rajtam.


- Igazán jól áll neked a kielégültség, Ana! - mondja selymes, már-már doromboló hangon.

 

- Visszaadnád a tangám?

 

- Nem lesz rá szükséged – árulja el ravaszdi vigyorral szája szegletében. Visszaülök a fotelba egy lemondó sóhaj kíséretében, közben pedig magamhoz veszem a poharam én is. - Pár óra és megérkezünk, Ana. Izgulsz már?


- Természetesen, még sosem jártam Angliában.


- Javaslom, pihenj le kicsit – jegyzi meg. Ennyire fáradtnak vagy csak egyszerűen ziláltnak tűnök? Sürgősen változtatnom kell ezen akkor.


- Megfontolandó, de előtte a mosdóba mennék.


- Balra a második ajtó. - Biccentek neki, majd felállok és elvonulok a mellékhelyiségbe. Még ez is annyira... nem is tudom... Rendezett, igényes és megvan benne az a luxus, ami egy szálloda mosdójában megtalálható. Kis csomagocskákba porciózott szappanok, mindenből egy adag. Viccesek. Mindig jókat mosolyogtam ezeken a dolgokon. Adagok. Szappan adag, törülköző adag, sampon adag... barát adag...



Miután végzek, még megigazítom a hajam, kicsit a sminkemet is rendbe teszem, majd mielőtt még elmennék, hogy éljek a felkínált lehetőséggel, belesek Jackre. Lesnék, csakhogy Mr. Tökély már sehol nincs, így megvonom vállam és tényleg elvonulok pihenni.


 

Arra ébredek meg, hogy besüpped mellettem az ágy és valaki szelíden a vállamhoz ér. Az illat ismerős, az érintés sejlik valahonnan és ahogy kezdek egyre jobban megébredni, úgy jövök rá, hogy az egész nem csak egy álom volt, nem egy újabb mese, amit agyam szült, hanem valóság. Tényleg itt vagyok Jack gépén, tényleg Angliába tartunk és tényleg életem eddigi legjobb orgazmusát éltem át vele, csak... Ő nem akart többet? Nem akart lefeküdni velem? Ezt valahogy nem értem, de egyelőre nem rágom magam rajta. Ha önző lennék, nyugodt szívvel mondhatnám, nekem már megérte, mert volt egy eget rengetően nagy orgazmusom, eljöhettem Angliába, mindezt egy dögös pasival... Nem is kellene ennél több, csak a baj az, hogy régóta többre vágyom.


 

Landolunk a Heathrown, itt már erősen hajnalodik és kellemes, amolyan túrázó időt ígér a reggeli lágy szellő illata, melyet magával hordoz. Mélyet szippantok belőle, aztán Jack derekam átkarolva egy újabb autóhoz kísér. Ez is egy fekete BMW sötétített üvegekkel, s csak úgy, mint otthon Kaliforniában, most is a hátsó ülésre terelgetnek. Rettenetesen érdekelne, miért ekkora biztonság, miért van ez az egész, de nem tudom, nem haragszik-e meg, ha ezt csak így bekérdezem. Végül is próba szerencse, maximum felrak az első gépre, amivel hazamehetek és többet nem látjuk egymást. Ez is egy lehetőség, de Jack-kel kapcsolatban nem szeretném, ha ez történne. Igenis akarom, hogy ez most jó legyen és sokáig tartson. Bár lehet, csak hiú ábránd ez az egész.


 

A várhoz egy kis erdei ösvény vezet fel, ahova a terepjáró szinte zökkenőmentesen jut el, s bár elég göröngyös a talaj, fel sem tűnik, hogy nem rendes aszfaltozott úton közlekedünk. Ketten maradunk Mr. Tökéllyel megint és ő derekam átkarolva indul el velem a romokhoz. Már most meseszép, a hajnali köd, a felkelő nap sugaraiban úszó tornyok. Igazi hercegkisasszony is lehetnék most, hogy itt vagyunk és Jack ebben partner. Egy mesébe csöppentem azáltal, hogy belefutottam ebbe a férfiba, s már kezdek kételkedni abban, hogy a mesék hazudnak. Talán  mégis arannyá lehet a vadállat szíve, ha szerelemre lel, s a hercegnők is maradhatnak éjszakai szeretőjüknél. Miért ne lehetne így? Miért ne lehetne Jack az én vadam és én az ő hercegnője? Minden adott ehhez.


 

Beljebb merészkedünk, mélyebbre a várfalak között, végleg elszakadva külvilágtól, és Jack közben mesél. A várról, arról, hogy az első kövek több, mint ezer évesek, hogy az ifjú Edward király mostohaanyját és féltestvérét jött meglátogatni. Lenyűgöznek szavai, hogy ez a nálam mindössze talán öt évvel idősebb férfi ennyire művelt és ennyi mindent tud a várról, ám a mese hamar tragédiába torkollik. A rossz nyelvek szerint Edwardot itt érte a halál e falak között, s bár már homályba veszett, mi történt, sokan úgy vélik, Elfryda ölette meg őt, hogy fiát tegye meg a trón örökösének.


- Mondd, Ana, hiszel te abban, hogy a múlt néha megismétli önmagát? - kérdezi végül eltűnődve.


- Volt rá példa a történelemben - felelek frappánsan erre az érdekes kérdésre.

 

- Sokan nem hisznek benne, ahogy sok minden másban sem, pedig oda kellene figyelniük, észrevenni a párhuzamokat események között, de képtelenek erre.

 

- Mire akarsz kilyukadni ezzel?


- Tudod, néha valakinek meg kell halnia, hogy mások élhessenek és formálhassák a történelmet. Minden okkal történik, mindennek van miértje, ahogy annak is, hogy mi éppen most találkoztunk, s én ide hoztalak, erre a helyre. - Furcsán méregetem őt, valami apró jelet keresve, de egészen addig szinte teljesen mozdulatlan marad, míg a semmiből előbukkanó két testőr közre nem fog és meg nem ragadják karomat.

 

- Eressz el! Mit akarsz tőlem? - próbálok ficánkolni és szabadulni hasztalan.


- Az egyikünknek halnia kell, Ana. Két trónörököse nem lehet ugyanannak a cégnek.

 

- Mégis miről beszélsz? Milyen két trónörökös?


- George Thomson az apám - közli könnyedén, majd int testőreinek. Annyira ledöbbenek, hogy tiltakozni sem vagyok képes, csak bámulok magam elé, próbálva rájönni, apám mikor...


 

A két fickó beráncigál valami kápolnaféleségbe, talán szentély lehetett annak idején, de már annyira romos, hogy magam sem tudnám ezt megállapítani tökéletesen. Valamiféle szertartások színhelyéül szolgált, ez az egy biztos. Hát így ér véget mégis csak a mesém, a vad vad marad, nem szelídül meg teljesen sosem, kár is áltatni magunkat. Nem harcolok sorsom ellen, ha meg kell halnom, hát méltón végezzem be, büszke hercegnőként, erős nőként, ahogy annak idején JeAnn D’Arc is bevégezte. Lekötöznek egy kőasztalra, durva, erős kötelekkel, megfosztva szabadságomtól, majd Jack jelenik meg, rajta valami csuklyás lenruha, s mellém lépdel. Díszes markolatú tőr csillan meg kezében, ahogy a magasba emelve a nap sugarai rávetülnek. Behunyom szemem...

 


Csend ölel körbe, mintha lazulnának kötelékeim. Mozdítom karom, s az emelkedik. Meghaltam volna? Kinyitom szemem. Hófehér falak vesznek körbe, egy kórház jellegzetes szaga kúszik orromba, és józanabb pillanatomban most biztosan tudnám, hogy a hely, ahol vagyok, egy elmegyógyintézet szobája, de nem tudom, hogy ez megint csak álom, vagy tényleg igaz. Egy férfi lép hozzám, ismerős, egy ideje szinte minden nap meglátogat, de nem tudom hova tenni őt az életemben. Kedvesen mosolyog rám, valamit magyaráz, szavai számomra érthetetlenek, mintha nem az én nyelvemen beszélne. Köntöst ad rám, majd az ajtó felé fordulva szólít meg valakit. Őszes hajú férfi lép be hozzám, oldalán egy gyönyörű, göndörhajú, mosolygós kislánnyal. Megismerem a férfit és mellette az alig nyolc éves gyermeket, őket semmi sem tudja kitörölni az emlékezetemből: Jack és Lana.

5 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
2013.07.26. 17:58
Bandytha

Kedves Író!

Főszereplő beépítése:

Nekem Anastasia karaktere úgy tetszet, ahogy volt. Teljesen megfelelt a kritériumoknak, a nyers és szókimondó stílusát is nagyon bírtam. Szerintem 10 pont

Helyszín beépítése:

Lehetne vitatkozni, hogy most a rom köré épült a történet vagy sem. Nehéz a döntés… Végülis, ha úgy vesszük, akkor igen, mert Jack célja az volt, hogy odacsalja a lányt, hogy ott ki tudja, mit csináljon vele. 9 pont

Cselekmény és háttér:

A végéig azt gondoltam, hogy nagy sztorija nincs, de valahogy kíváncsi voltam, hogy mi sül ki ebből. Aztán a váratlan fordulatnál (amikor Jack közli, hogy egy az apjuk) azt mondtam, hogy: na, ez már érdekes. Aztán jött ez a ködös vége és most már nem tudom, hogy mi van. Tudnom kéne? Tudja valaki? Most akkor mi a vége? 8 pont

Stílus és helyesírás:

A hibákat annyira nem éreztem zavarónak, nem találtam sokat. A stílusod hol tetszett, hol meg nem. (Mint a mesében) Jók voltak a leíró részek, szépen, aprólékosan kidolgoztad őket és szinte magam előtt láttam, amiről épp szó volt. Legyen az a repülőgép, vagy akár Jack bemutatása. De az például elég zavaró volt, hogy a szex jelenet közben többször is „mancs”-ként említed Jack kezét. Ez elég vicces volt. 9 pont

Összességében:

Nehéz volt pontoznom, mert sikerült fenntartanod a kíváncsiságomat, de a ködös végén sokat kellett gondolkodnom, hogy most ez tetszett vagy sem. 8 pont

 

Köszönöm, hogy olvashattam,

Bandytha

2013.07.25. 22:49
Lil

Az utolsó bekezdéssel valami történt (vagy az oldal, vagy a szövegszerkesztő megváltoztatta), de az író üzeni, hogy nem direkt olyan. :)

2013.07.23. 21:25
Nelli

(folyt.)
 

Itt véletlenül kimaradt az idézett mondat előtt a sorköz: „Kicsit unalmas a buli most…” Itt pedig gondolom utólag átírtad a mondatot, és azért keletkezett ez: A férfi türelmesen vár ott, ahol hagytam a jóelőbb…”

Az elválasztójel pedig nem azonos a gondolatjellel.

 

Összességében: 7 pont

Nagy összességében igazából a stílussal és a jelen idővel volt bajom, ezekkel nem tudtam kibékülni, plusz az, hogy az ilyen történeteket nem nekem találták ki. De ha nem is szubjektíven nézem a dolgokat, akkor is azt kell mondanom, hogy a vége túl ködös, a korábbi eseményekből nem igazán lehet rendes következtetéseket levonni, nekem legalábbis nem sikerült. És talán Anastasia apját is jobban bemutathattad volna, mondjuk kicsit több közös jelenetet adhattál volna nekik, hogy jobban megismerjük a férfit, aki felé olyan felemás érzelmeket táplál a lánya. Tudom, hogy eléggé lehúztam a novelládat, és ezért talán nem is szívesen válaszolnál, ha véget ér a kihívás, mindenesetre én örülnék neki, mert tényleg kíváncsi vagyok, hogy akkor most mi is történt miután lesújtott az a díszes markolatú tőr.

 

Nelli, Kritika Klubtag

2013.07.23. 21:15
Nelli

(folyt.)
 

És Lizi és az apja direkt nem mondta meg Jack nevét (nehogy kiderüljön valahogy, hogy féltestvérek), mint ahogy Jack is úgy „mutatkozott be”, hogy nem is lehetett érteni a nevét – vagy ez nem volt szándékos, csak a lány volt figyelmetlen?

 

Az a gond, hogy túl érthetetlen a lezárás. Értem én, hogy időnként jó homályban hagyni az olvasót, de ez… Mégis MI történt? Jack nem ölte meg Anastasiát (bár ha a múlt valóban ismételné önmagát, akkor úgy mint Edwardnak, neki is meg kellett volna ott halnia), és a lány valamiért elmegyógyintézetbe került, de miért? És az apja tudja, hogy mi történt vele és hol van? Ki az a férfi, akit nem tud hova tenni az életében? És ki Lana? Úgy értelmeztem, hogy minimum nyolc év eltelhetett már a romos eset után. Talán Jack megerőszakolta, és Lana a közös gyermekük? Ezt még ki is nézem a férfiből, főleg, hogy a repülőúton is indokolatlanul játszadozott a lánnyal. De mi szükség volt rá? Nem látom indokoltnak, nem ez volt a célja, hanem hogy ő legyen az egyetlen örökös. Talán meg is akarta alázni a lányt, ezért tette? Beteges.

 

Ami még kicsit zavart az Jack válasza volt Anastasia azon kérdésére, hogy mivel foglakozik. „Egy jólmenő cég vezérigazgatójának vagyok a fia és így a cég résztulajdonosa is egyben.” Nem is tudom… Igazából nem válaszolt rendesen a kérdésre. Ez amolyan általánosított válasz, a való életben szerintem az ember ilyenkor konkrétan megnevezi a vállalatot, nem ködösít így. Ha nem akartál valamit kitalálni ide, megnevezni egy konkrét céget, a pontos tevékenységével – amire irányult a kérdés – akkor egy lehetőség az, hogy nem Jacket beszéltetve tudatod a hiányos információt az olvasókkal, hanem mondjuk Anastasia mond magában valami olyasmit, hogy „kiderült, hogy Jack egy…” stb. Akkor még megérteném, hogy nem részletezel le mindent az olvasóknak. És hogy Jack úgy kezdte, hogy „jól menő”… hát, volt önbizalma, az biztos, úgyhogy azt még megértem, hogy miért egy ilyen önfényező jelzővel illette az apja cégét.

 

Stílus és helyesírás: 7 pont

Nem szeretem a történeteken belül a durva nyelvezetet, bár elismerem, hogy ez itt életszerűbbé tette a dolgot, elvégre nincs olyan, aki ne káromkodna időnként. De akkor sem szeretem. Talán emiatt is és a jelen idő miatt is, de nem igazán tetszett a stílusod. Persze így is jobb vagy, mint sokan mások, de sajnos nálam nem érted el az elvárásaim szintjét.

Volt egy-két szóismétlés, mint pl. az első bekezdésben a „mese” szó. Persze ezzel egyrészt biztos hangsúlyozni is akartad a dolgot, de inkább használj szinonimát, hogy elkerüld a bajt.

2013.07.23. 18:18
Nelli

Szia!

 

A főszereplő beépítése: 9 pont

Szerintem Anastasia megfelelt a megadott karakterleírásnak, pl. folyamatosan ott volt az, mennyire meg akar felelni az apjának. Tetszett az is, ahogy megindokoltad Anastasia válogatósságát a férfiak terén, hogy ezt összekapcsoltad az apjával való kapcsolatával.

 

A helyszín beépítése: 9 pont

Jó ötlet volt, hogy a romot nem csak szimplán helyszínként használtad fel, de utánanéztél a történelmének és fel is használtad azt a te történetedhez. Tetszett az a párhuzam. Ugyanakkor kicsit jobban is bemutathattad volna a romot, mert nem igazán éreztem azt, hogy a szereplők tényleg ott vannak.

 

A cselekmény és a háttér megteremtése: 7 pont

Hol is kezdjem? Mindig is hadilábon álltam a jelen idejű fogalmazásmóddal, ráadásul ezt itt nem is láttam indokoltnak. A novella első bekezdésénél egyfajta mesélőként jelenik meg Anastasia, aki már tisztában van azzal mi is történt vele, hogyan végződött a meséje, és a későbbiek folyamán is még egyszer kiszólt a jelen időből: „De ne szaladjunk ennyire előre”. Szóval szerintem logikusabb lett volna, ha végig múlt időt használsz. Bár tudom, ezt nem róhatom fel hibaként, mert nem az, csak nekem nem jött be ez a megoldás.

 

Őszintén szólva nem tetszett a történet, egyáltalán nem fogott meg, kicsit átlagos volt. Nem is igazán tudott érdekelni a vége, egyszerűen nem az a fajta történet, amit szeretek, amiben van egy kis plusz. Egy kis feszültség azért volt bennem Jack miatt, hiszen már az elején elhintetted, hogy ez nem egy igazi tündérmese, ahol minden jól végződik, és néha Anastasia is furcsán érezte magát a férfi jelenlétében. Így annak minden megmozdulásakor félve vártam, hogy mi történik. (Azért mégsem kívántam rossz véget a főszereplőnek.) Mint fentebb is írtam: ötletesnek találom, hogy a helyszín történelmét párhuzamba vontad a jelenlegi eseményekkel. Viszont a novella végét teljes értetlenséggel olvastam. Mi is ez az utolsó bekezdés, amit nagyobb betűkkel szedtél? Mégsem ölte meg Jack a lányt? És kicsit azt is furán néztem, hogy miért tűnik úgy hirtelen, mintha szektás lenne (beöltözött). Úgy értem, erre nem láttam semmi utalást a sztoriban. Vagy Edward-korabelin akart felöltözni, hogy ezzel megidézze a múltat? Indítékként Jack azt mondta, hogy ő akar örökölni, vagyis akkor ő egy szeretőtől született gondolom, máskülönben ő lenne az örökös az idősebb jogán. Hm… talán Anastasia apja is azért szortírozta annyira, hogy a lánya a cégénél dolgozzon, azért volt vele annyira szigorú, mert semmiképp nem akarta, hogy végül arra legyen kényszerülve, hogy Jackre hagyja a cég vezetését? 

 
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre