3. A cselekmény és a háttér megteremtése: 3 pont

Ha eltekintek a korproblémától, az angliai egyetem még mindig nem tiszta. Egyrészt, nem szükséges minden rokont eltávolítani ahhoz, hogy valaki úgy döntsön, kimegy. Ennél szerencsére mobilisabbá váltunk, hála a négy szabadság elvének. Másrészt, honnan tudta már a vizsgaidőszak előtt, hogy őt felvették Londonba? Harmadrészt, ha jól tudom, ott nem ingyenes a képzés. Egy magára maradt fiú, hogy képes kifizetni az angliai tandíjat? Mert van olyan lehetőség, hogy az állam kifizeti, de akkor nagyjából élete végéig törlesztheti is vissza. Oké, hogy befutott költő lett, de az egyetem nem fogja megvárni, amíg megtelik a bankszámlája. Ne haragudj, de ezt a szálat, ilyen formában, nem találtam reálisnak, ami necces, mert erre épült a cselekmény.
Azt se nagyon értettem, hogyha a főhősünk jóban volt Laurával, és Klára őt is folyton kérdezgette Ákosról, akkor ez hozzá miért nem jutott el? Vagy ennyire elutasító volt azzal, akit szeretett? És a nő tényleg várt rá három évet úgy, hogy nem is lehetett biztos benne, hazajön-e még egyáltalán? Igen, valószínűleg itt kéne beütnie a romantikus énemnek, de nem volt viszonyuk és ígéretet se tettek egymásnak...
Értem, hogy Klára akaratlanul (?) is a lelkébe gázolt, neki pedig időre volt szüksége, hogy megtanuljon megbirkózni a helyzettel, de ebben a szituációban nem nevezném valódi sértett félnek. Nem várhatjuk el a másiktól, hogy tudja, ugyanúgy érzünk, ha képtelenek vagyunk a tudtára adni valamilyen formában. S mivel az idekapcsolódó verseit sosem védte meg, hiába sejtette mindvégig a tanára, hogy ő az író, nem léphetett. Nem a nő nem adott neki reményt, ő maga vette el azáltal, hogy szimplán lelépett. Ez gyávaság, és valódi jellemfejlődésen sem ment keresztül, mert ezt képtelen volt átlátni. (Röviden: tudnia kellett volna kezelni a helyzetet az aláíráskor, és nem előadni a sértett önérzetű tinit.) Mindössze keményebb lett, ami a maga nemében pozitív – lenne, ha ez nem csak a látszat lett volna, de épphogy Laura megdicsérte, amiért megváltozott, ő már el is kezdett kételkedni önmagában. És csak azért nem ment vissza, mert kiégett. Tulajdonképpen Klára változott meg, és nem ő.
Ha az alapjaiban nézem, akkor tetszett a kritikaelméleti órás ötlet, ami kapcsolatot teremtett a két szereplő között, a focis szálat is értékelem, de nem tetszett, hogy kizárólag Ákosra koncentráltál, így a végére a másik szereplőd elveszítette önmagát ezzel a teljes és azonnali alárendelődéssel. Hol maradt a véleménye? Hol marad a két szereplő közötti szikra? Egy kicsit több előzményt is megoszthattál volna velünk a kapcsolatukról.
 

Kedves Író!

1. A megadott szituáció beépítése: 3 pont

Érdekes történetet írtál, mert tulajdonképpen mindkét csapathoz beillene. Az elején és a végén egyaránt lehet konfliktusról beszélni. Egyrészt, a főszereplő fiú belső konfliktusáról lehet beszélni, ami úgy teszi tönkre a Klárával való kapcsolatát, hogy némaságba burkolózik, és magyarázat nélkül hátrahagyja. Másrészt, a dedikálás során kissé harapósan válaszol a nőnek, amit végül elmennek megbeszélni. S hogy miért illene be mindkét csapathoz? Azért, mert a főhősöd akkora önkontrollal bír, hogy mindössze a történet végére válik valóssá, nyílttá a konfrontáció.
Mégis, valójában sosem jártak/voltak együtt, mint egy pár, mindössze szerették egymást, de ez kevés a szituáció elvárt beépítéséhez.

2. A szereplők beépítése: 5 pont

Klárát sikerült jól eltalálnod, a leírás alapján minden stimmelt, mindössze annyit hiányoltam, hogy azt, hogy „Nem ismeri el mások igazát.”, nem mutattad be nekünk élesben is. Valójában túl nyugodt volt hozzá.
Ákossal már több problémám volt. Kezdve ott, hogy tinédzsernek kellett volna lennie, de egyetemre járt. Jóllehet én se szeretném elismerni, hogy felnőttem, de mivel mindjárt végzek, kénytelen vagyok. Tinédzsernek általában azokat tituláljuk, akik tizenévesek, vagy annak érzik magukat. Mivel ő meglehetősen koraérett típus volt, ráadásul, ha nem év vesztes és két éves (?) BA-t végzett, akkor is minimum húsz évesnek kellett lennie. S ha nem, akkor magával vonja, hogy háromévnyi távollét után nem lehet huszonhárom. Önértékelési zavarok és félénkség, pipa. A focis dolgot különlegesen szőtted bele, mert elég evidens, hogyha elveszítünk valakit valami miatt, akkor azt többé nem fogjuk szeretni. Én legalábbis így vagyok vele. A versírásnál örültem, hogy nem úgy hoztad be, hogy titkon szerelmes verseket küldözget egy kritikusnak. A kevés barát is megállta a helyét, de a robbanós természete már kevésbé. Gyakorlatilag, minden erőlködés nélkül olyan szépen visszafogta magát az elején, mint a dühkitörésben szenvedők, akik a csuklójukra aggatott befőttes gumikat húzogatják.