4. Stílus és helyesírás: 4 pont

Bevallom, élveztem volna a történetedet, ha máshogy írod meg. Humorosnak szántad, ami az egyik kedvencem, de túl sok stílust kevertél. Először napló formában indítottad, majd áttértél E/3-ra, aztán helyszínt és rövid úton időt is ugrottunk, aztán vissza a jelenbe, és zsupsz, már kempingeztünk. S mindezt megfűszerezted némi narrátori kiszólással, ami megtörte a történetet. A tagolás hiányzott, Ryan visszaemlékezését is látványosabban választhattad volna el, a két csillag közé írt kommentár pedig kezdőmondatként beépítve jól szolgált volna, de így újfent kizökkentett. Jó fogás lett volna az elején a napló részletet dőlt betűkkel szedni, ami figyelemfelkeltő és sokszor jelöl kézzel írt szövegeket. Tulajdonképpen, ezeket könnyedén alkalmazhatod egy hosszabb műnél, mondjuk egy több fejezetes novellánál, de egy ilyen rövid történetnél zavarónak hatnak.

Nem tudom, mennyire vagy kezdő író, de ha szeretnéd megtalálni a saját stílusodat, akkor lehet, hogy célszerű lenne egy regény írásába kezdeni, mert ott állandó szereplőid vannak, akiknek Te alkotod a jellemét, de idővel figyelned kell rá, hogy mondana ilyet vagy sem, emellett több leíró rész pötyögésére is kényszerülsz, ami óhatatlanul segít rájönni, hogy hogyan írsz könnyebben és szívesen. Azt látom, hogy próbálsz igényesen írni és voltak benne szép gondolatok, de sajnos téged is magával ragadott az új divat, miszerint nem lehet népszerű, ahol nincs párbeszédtenger. Ezért hanyagoltad a leírásokat, ami fejkapkodóssá tette a művedet, az érzelmeik kifejtésénél pedig leginkább erőltetett reakciókat eredményezett. Én például szeretem tudni, hogy néznek ki a karakterek, és ha két napot egy erdőben töltenek, akkor ott milyen a táj? Persze, ott van valahol egy tó, de hol lehet leparkolni?  Nem is biztos, hogy szükség volt a helyszín pontos megnevezésére, mert így leszűkítetted az esélyeidet annak a bemutatására. Mozgasd meg egy kicsit az olvasóid fantáziáját! ;)

A „pluttyogó sár floccsanásán” remekül szórakoztam, még ha nem is létező kifejezés, de találó :D

A számoknál nem értettem, hogy miért írtad időnként számmal, máskor pedig betűkkel, de személy szerint az utóbbira voksolok, csak kivételes esetekben írjuk számokkal.

A szóismétlések elkerülése végett hatásos, ha pihenteted pár napra az írásodat, mert az ember hajlamos átsiklani felettük, de az is működik, ha írsz egy listát pl.: már, még, majd, is stb. szavakkal, és a Word keresőjével végigbogarászod, hogy hol és hány van belőlük. Macerás, de megéri, mert sokat javít az olvasási élményen, ha változatos a szókincsed.

A szórend és a vesszők esetenként problémásak voltak, a tárgyrag a barátunk, a mindentudó egy „t”, néha becsúszott pár nem helytálló szó vagy kifejezés, és nem tudom, hogy Ryan hogyan tudta túlvilági hangon mondani, hogy „Ez hülyeség”, de alapvetően nem volt rossz a helyesírás.

3. A cselekmény és a háttér megteremtése: 5 pont

Az alapötlet tetszett, és a leírás után kíváncsian vártam, hogy vajon mit fognak alkotni, de bevallom, a végére hiányérzetem maradt. Lizzyről alig tudtunk meg valamit, Ryannél pedig arra utaltál, hogy még több súlyos titka van, plusz a diplomázásuk eredménye és a munkájuk is valahol az ismeretlenben lebeg. Pörögtek az események, megismertük a találkozásuk és a randevúik történetét, ami érthetővé tette, hogy miért így alakult a hétvégi kempingezés. Az evezés és a sárban ragadás ötlete is tetszett, és tulajdonképpen az is, hogy nem egy szívszorító drámáról volt szó. Annyiban mindenképp hiteles, hogy az emberek tényleg képesek akár ilyen apróságok miatt is vérre menő harcot folytatni, de sajnos tényleg sok nem éppen életszerű esemény volt benne. Gondolok itt például arra, hogy a partin mindenki szétszéledt, ami főleg a lányoknál meglepő. Vagy arra a látványos pillanatra, mikor Lizzy meglátta a fájdalmat Ryan arcán, aki egyébként nem szeret ezzel nyomasztani másokat, és állítólag teljesen őszinte volt vele.  Ehhez kapcsolódik az is, hogy annyi randi után Lizzy mégis mindössze a diplomázást követően tudja meg a barátja szüleiről az igazat. Manapság egy ilyet, minden gyanú nélkül eltitkolni gyakorlatilag lehetetlen, mert legfeljebb a második randin, de a család szóba kerül.  (Ettől függetlenül a párhuzam nekem is tetszett.) Igazság szerint, aki tényleg nem szeretne nyomasztani másokat a saját fájdalmaival, ki tud fejleszteni egy technikát, amivel el tudja terelni a szót és a figyelmet, így akkor mondhatja el, ha akarja. Még különösebb színészi tehetség sem kell hozzá, de az arckifejezéséből semmiképp sem lehet rájönni, hogy baj lenne.

Jóllehet sokban függ a kortól és a tapasztalattól, hogy mennyire sikerül hihetően leírni valamit, de nemcsak ezeken múlik. (Mármint, speciel én elég nehezen írnék tapasztalatból slasht, de mégis sok lány írja őket, némelyikük egész reálisan.) Sokat javíthatsz az ehhez hasonló hibákon, ha rengeteget olvasol, vagy néha kiülsz mondjuk egy kávéházi teraszra, vagy egyszerűen csak egy közlekedési járművön utazás közben megfigyeled, hogyan viselkednek az emberek.

Az ellentmondásokra is ügyelj! :) Például, állításuk szerint nem voltak még sátrazni vagy evezni, de az amerikaiaknál ez elég ritka a cserkészség és a nyári táborok miatt, ráadásul mindketten voltak az iskolai táborokban, ami nem hiszem, hogy a magyar osztálykirándulásokhoz hasonló. Bár mi bicikliztünk, kirándultunk és még eveztünk is ezek alkalmával, úgyhogy nálunk sem teljesen kizárt.

Kedves Író!

1. A megadott szituáció beépítése: 8 pont

Mivel a kék csapatban vagy, neked a béke állapotából kellett konfliktust teremtened. Márpedig a konfliktus lehet egyszerű nézeteltérés is, és nem volt kikötve, hogy milyen kaliberű legyen.  A szereplőid az egymásra erőltetett kiruccanással teremtettek egy olyan helyzetet, amit nem tudtak kezelni, ezért az első adandó alkalommal egymásnak ugrottak, a csúcspont pedig a vízisí volt, ahol az egész kárörömbe csapott át. Arról sem szól a fáma, hogy ne békülhettek volna ki, aminek mellesleg örülök, mert elég elkeserítő lett volna, ha két ilyen korú személy ezt nem tudja átlátni. Szóval, engem meggyőztél a szituáció elvárt kialakításáról, csak arról nem, hogy a szereplőid tényleg „mindent elsöprő szerelemmel” szeretnék egymást, amiben elméletileg Lizzy hisz, és ami miatt neki nem kiröhögni, hanem támogatnia kellett volna a barátját az esése után.

2. A szereplők beépítése: 5 pont 

Kezdjük Lizzyvel. Addig stimmel, hogy az orvosi egyetemre jár. Sőt, még azt is elfogadom, hogy nagy tudású, mivel megszállottan tanult, és aki nemcsak átevickél a vizsgáin, hanem meg is tanulja az anyagot, abból néha kibuknak olyan megjegyzések, mint például az epilepsziás volt a bulin – nevezzük szakmai ártalomnak. Saját tapasztalataim szerint, a baj csak az, hogy a kiemelkedően okos emberek tisztában vannak az ismerőseik és a saját képességeik közötti különbséggel, ezért esetenként óhatatlanul lenézik őket, és természetesnek veszik, hogy a saját területükön mennyivel jobbak. Közülük azok a legnépszerűbbek, akik ezt kivételesen jól titkolják, és a mindennapok során nem dobálóznak szakzsargonnal. Nem győztél meg róla, hogy kiemelkedően okos lenne, de mivel inkább visszahúzódónak ábrázoltad és nem igazán láttuk baráti körben, ezért ez nem is nagyon derült ki. Viszont ebből következik, hogy a „népszerű” állítás nem állja meg a helyét. Egy barátnője van, de ő maga nem kíván részt venni a társasági életben, ráadásul utálja a bulikat, ami az egyetemisták körében nem segít a kapcsolatépítésben. A kedvességét még elhiszem, de a megértőségét már kevésbé, jóllehet a végén belátta, hogy önző volt és nem kellett volna Ryant a kempingezésre kényszerítenie.

Ryan már jobban megfelelt a kulcsnak. Még azt se emelném ki hibának, hogy a „barátai” megjegyzései kicsit túlmentek a haveri szívatás határán, mivel van olyan ember, aki ezeket tolerálja, ha cserébe nem marad egyedül, ráadásul Dan tényleg törődött vele a maga módján, így reális, hogy Ryan képes lenne értük bármire.

Akiknek a kollégáimmal megmentjük majd az életét. És nem csak egy embert mentünk meg ilyenkor, hanem az egész családját. Az emberek élete összefonódik, és ha egy véget ér, magával húzhat többet is.”

Összességében: 4 pont

Voltak humoros megszólalások, de nem tudtad elérni, hogy élvezni tudjam a cselekményt. Az érzelmekre nem sikerült túl nagy hangsúlyt fektetned, a szereplőidet nem éreztem igazán hitelesnek. Inkább csak megsejtettem, rájöttem arra, amit mondani akartál, de nem éreztem át, nem jelenítetted meg eléggé. A stílusodon még csiszolgatni kell, de hát mindenkinek el kell kezdenie valahol, úgyhogy sok sikert kívánok neked, és ne haragudj, amiért kioktató lett a kritikám hangneme, csak szeretem volna segíteni a fejlődésed érdekében. :)

Nelli, bíró és Kritika Klubtag (A Merengő Fórumon megtalálsz minket.)

(És ne haragudj, hogy így elrondítittam a kritikáid kinézetét, nem értem miért így tette be az enyémet. :S )

„- Mégis hova? – kérdezte Ryan, fel sem nézve a dolgozatból.

- Hát bulizni – válaszolta Dan.

- Nincs rá időm – vágta rá Ryan. – Tanulnom kell.

- Nekem is, és mégis megyek – érvelt Dan.

- Meg is fogod bánni – felelte Ryan, és tovább gépelt. – Ez nagyon fontos.”

Azt hiszem most egy darabig nem akarom leírva látni a Ryan, Lizzy és Dan nevet… Tudom, hogy E./3. személyben nehezebb a gyakori névismételgetést kiszűrni, mint pl. E./1. személyben, legalábbis szerintem, de erre legközelebb figyelj oda! Ahelyett, hogy minden sorban leírod Ryan nevét, használhatnál névmásokat. Pl.: „Ránézett a barátjára.” „Nem – válaszolta ő.” Vagy ha párbeszédet írsz, akkor nemes egyszerűséggel ne írj néhány mondat után semmi kommentárt, főleg, ha két személy esetén tudjuk, hogy kizárólagos alapon épp ki válaszol, ezzel is elkerülöd a szóismétlést. Nézd meg mennyivel másképp hangzik így a részlet:

„- Mégis hova? – kérdezte Ryan, fel sem nézve a dolgozatból.

- Hát bulizni – válaszolta Dan.

- Nincs rá időm – vágta rá a fiú. – Tanulnom kell.

- Nekem is, és mégis megyek (– érvelt a barátja).

- Meg is fogod bánni – felelte Ryan, és tovább gépelt. – Ez nagyon fontos.”

A következő talán nem igazán nagy hiba, de én érzékeny vagyok a szöveg formázására is. Az jó ötlet volt, hogy a Google fordítást más betűtípussal szedtél, de szerintem jó lett volna, ha a naplórészletet dőlt betűvel írtad volna, vagy idézőjelbe tetted volna. A történetben van egy visszaemlékezés, de a múlt és a jelen nagyon egymásba csúszik, sokkal áttekinthetőbb a történet, ha a múltat – úgy, ahogy a naplóbejegyzésnél írtam – dőlttel szedted volna, idézőjelet használtál volna, vagy csak egyszerűen kihagytál volna két-három sorközt.

Na, de hogy valami pozitívumot is mondjak, volt néhány gondolat, ami nagyon tetszett: „A szerénység is egyfajta hazugság – vont vállat Ryan. – Letagadni olyan érdemeket, amivel tudjuk, hogy rendelkezünk.” „De lesznek betegek, akik felépülnek. Akiknek a kollégáimmal megmentj