Befagyott tó

A múltkori cikkben említettem, hogy a helyszíneket kategóriákba soroltam. A befagyott tónak azonban nem akadt „vetélytársa”, mert biztos voltam benne, hogy ez lesz a megfelelő. Mindenképpen szerettem volna egy kültéri helyszínt, és úgy gondolom, hogy ebben rengeteg lehetőség rejlik, azon kívül, hogy különleges is.

Ám, hogy ezt bebizonyítsam, ez alkalommal is hoztam nektek példákat, rendhagyóan kivételesen hármat. Ezzel kapcsolatban egy nagyon különleges holland filmet találtam, a címe De hel van ’63 (The hell of ’63), ami magyarra fordítva annyit tesz: A pokoli ’63. Megtörtént eseményeket dolgoz fel, az egész egy korcsolyaverseny köré épül, amit Hollandiában több alkalommal megrendeztek, és a résztvevőknek 200 kilométert kellett megtenniük úgy, hogy az indulástól számítva még aznap éjfél előtt célba érjenek. 1963-ban a különleges időjárási körülmények miatt (-18°C és viharos szél), a megközelítőleg tízezer indulóból mindössze hatvankilenc ért célba. A film érdekessége, hogy nem az első, hanem az utolsó három versenyző történetéről szól. Ugyan nem egy konkrét tóról van szó (egyébként természetes vizek jégfelületén rendezik meg a versenyt, kizárólag, ha a jégpáncél mindenhol eléri a tizenöt centiméteres vastagságot), de középpontjában végig a jég áll. Mind a négy főszereplő bizonyítani szeretne valakinek, vagy éppen saját magának, ezért a legrosszabb körülmények közepette is kitartanak, és az utolsó pillanatban, ugyan csak hárman, de célba érnek. A negyedik, az egyetlen lány csak azért nem tart velük a végéig, hogy a fiú, akinek egy fontos dolog múlik rajta, tovább versenyezhessen. Engem éppen ennek a lánynak a története győzött meg arról, hogy ez a film tökéletes példa lesz ehhez a helyszínhez.

A film a bevezető után egy erős jelenettel indít, ami egy befagyott tavon játszódik. Egy szerelmespár korcsolyázik rajta, de a fiú beleesik a jeges vízbe, úgy, hogy a lány sem tudja kimenteni, és meghal. Én először csak ezt a jelenetet láttam belőle, éppen a kihívás egyik résztvevőjének ajánlására, amikor a kulcsosztás után a helyszínekről beszélgettünk a fórumon. Akkor még szkeptikusan álltam a filmhez, ez a jelenet éppen a tragikussága miatt ébresztett kételyeket bennem. Végül nagyon szépen illeszkedett a történetbe, nem hangsúlyosan, de végig jelen volt, adott neki egyfajta pikantériát, és éppen azt képviselte, amit számomra, többek között, a befagyott tó jelképez. A lányt a halott szerelme kedvéért nevez be a versenyre, érte szeretné végigcsinálni az egészet, mindezért pedig kitartóan küzd, egészen addig, amíg az emlék mellett közbe nem lép a valóság, egy másik fiú személyében, akinek a jelenben van szüksége rá. Szerencsére a lány átlátja ezt, és tovább tud lépni a múlton. Nekem ez nagyon tetszett. Egy tónak a jege átmeneti állapot, addig tart ameddig a tavasz fel nem olvasztja. Befagyaszthatjuk magunkat egy emlékbe, kizárva a külvilágot, de előbb-utóbb ki kell olvadnunk belőle, és meg kell próbálnunk továbblépni rajta, anélkül, hogy elveszítenénk.

A világirodalomból két példát ragadtam ki, amik talán nem annyira tökéletesek, de szép értékeket közvetítenek. Úgy vettem észre, hogy a legtöbb jéghez kapcsolódó történet tartalmazza a drámai törést, és az azt követő jeges vízbe zuhanást, de hát nem hiába használjuk a veszélyes szituációkra: „vékony jégen táncolsz”, ez szó szerint is érvényes, ha vékony a jég, akkor könnyen elreped alattad.

Elsőként ismételten a Harry Pottert hoznám fel példának, és azon belül is a hetedik kötetben, azaz a Halál ereklyéiben Griffendél kardjának megszerzését. Azért ezt választottam (azt leszámítva, hogy megszállott rajongó vagyok…), mert nem egy baleset, hanem egy tudatos cselekedet áll a jég alá merülés mögött. Piton professzor el szeretné juttatni a kardot Harryéknek, de mivel azt csak bátor tettel lehet megszerezni, egy jeges tó fenekére rejti, azután a patrónusával a nyomára vezeti Harryt. Ő, miután felismeri, mit kell tennie, feltöri a tó jegét, és alámerül a fagyos vízbe. Ez ugyan majdnem az életébe kerül, Ron rátalál és megmenti, így jutnak hozzá végül a kardhoz. Ilyesmire vállalkozni úgy, hogy senki sincs a közeledben (Harry nem tudott arról, hogy a barátja ott van), nyilvánvalóan őrültség. Viszont azt gondolom, hogy egy szép metaforikus használata a helyszínnek, mert néha el kell merülnünk a jeges vízben, ahhoz, hogy elérjük a célunkat. És egy barát is jól jön, hogy kihúzzon belőle, ha saját magunk már képtelenek vagyunk kimászni.

A barátság fontosságát hangsúlyozza többek között a másik irodalmi példám, A kőszívű ember fiainak egyik emlékezetes része, amikor Baradlay Ödön a befagyott Dnyeper egyik horgászlékébe zuhan. Persze ez nem egy tó, de befagyott állapotban lényegében a folyó is ugyanolyan. A pórul járt fiút végül, mint Harryt, a barátja menti meg, a különbség csak az, hogy ő nem szánt szándékkal ugrott bele. Szintén szépen példázza a barátság jelentőségét abban az esetben is, ha nem tudatosan sodorjuk veszélybe magunkat.

Amint láthattátok ezt a helyszínt is sokféleképpen fel lehet használni, szó szerinti és metaforikus értelmezésében egyaránt. Persze nem kell feltétlenül beleesni, a partról is szemlélhetjük a szépségét, vagy rajta korcsolyázva, ha elég vastag jégpáncél fedi. Számomra a befagyott tó a titokzatosságán kívül a kalandot és a kihívást jelképezi, ezt a példákon keresztül is próbáltam érzékeltetni. Ugyanakkor a megrekedtséget is, akár érzelmileg, akár másképp, hiszen, ami megfagy, az nem változik. Amilyen különleges, olyan kegyetlen, ezért is választottam.