- Ez mi? – kérdezte suttogva Ciara, hol a festményre, hol a zöld hajú babára pislantva.

- Hát… most már legalább tudod…

Leónak látszólag sem állt szándékában tovább magyarázkodni, a lány mégis várt egy pillanatot.

- Azt hiszem, most elmegyek aludni. Fáj a nyakam – jelentette ki Ciara csevegő hangnemben, mintha az előző pillanatokban az időjárásról beszélgettek volna. Esetlenül visszarakta a rongyot a képre, és lábujjhegyen kiosont a szobából. Annyi érzés és annyi gondolat kavargott a fejében, hogy egyből a hálószobába rohant, levetkőzött, végül ágyba bújt. Még kiskorából ragadt rá az a szokása, hogy nem volt hajlandó pizsamát fölvenni, miután kinőtte a kedvencét, így ez szál bugyiban aludt, lepedővel takarózva, rajta egy pokróccal. Gyűlölte az ágyneműhuzatban lévő paplanokat, mert melege volt benne, ráadásul annyit forgolódott álmában, hogy reggelre a paplan mindig összegyűrődött a huzat aljában. A mostani módszerével maximum lerúgta magáról a pokrócot.

Gondolatok árjában, sokat mélázva a történteken végül csak a lepedőbe burkolva bóbiskolt el, a takaró csak a lábát védte.

***

A reggeli nap első sugarai csíkokban szűrődtek át a félig leengedett reluxán. Óvatosan nyitotta ki a szemét. Ritkán ébredt a hátán, de ez alkalommal így tért magához, csak egy picit fordult a feje és a teste balra. Jobb keze hátraemelve a párnán pihent, szőke hajzuhatagán. A lepedő az éjszaka folyamán lejjebb csúszott, de még épp elfedte mindkét nem túl nagy, de egészen formás mellét. A látvány (és a rajz) legalábbis ezt bizonyította. Ciara sosem volt megelégedve vele, Leónak viszont annál inkább tetszett.

A lány rémülten ült fel, nyakig magára húzva a takarót, mikor megpillantotta, hogy nincs egyedül. Leo az ágya mellett ült egy széken, kezében egy alátéttel, papírral és ceruzával. A fiú se túl rég kelhetett fel. Rajta is egyetlen kockás pizsamanadrág volt. Elmélyülten húzogatta a vonalakat a lapra, mikor pedig újra felnézett tekintete találkozott Ciaráéval.

- Te mit csinálsz? – kérdezte a lány cseppent sem felháborodva. Inkább majdhogynem elnevette magát, úgy nézett a rajzolgató férfira.

- Hm… most elrontottad… - dünnyögte csalódottan Leo. – Pedig már csak pár percet kellett volna kibírnod, és kész lettem volna.

Ciara gondosan maga köré csavarta a lepedőjét, és kikelve az ágyából odasétált Leo mögé, hogy megcsodálhassa a művet. A férfi először tanakodva figyelte, hogy mire készül a lány, netán pofon vágja, de Ciara csak szimplán mögé állt, és mosolygós szemmel, szigorúan komor szájjal tanulmányozta a Leo kezei között lévő rajzot. A képen sajnos hiányzott a lába; Leo odáig még nem jutott el, azonban látszott, hogy a vékony lepedő alatt kirajzolódó keblei különös precízséggel vannak kidolgozva a rajzon. Leo még mindig nem nézett föl, várta, hogy mit lép most a lány. Ciara egy pár pillanatig ácsorgott még fölötte, majd megszólalt:

- Látom, megfogott a lényeg… - mosolyodott el végre, de meg sem várva a választ megkérdezte: - Hogy sikerült így megrajzolni?

- Nehezen… - vigyorgott a férfi, bár a lány nem láthatta, ahogy ő a nadrágjára pillant.

- Ennyire nehéz modell vagyok? – kérdezte Ciara, mire Leo felnézett rá:

- Nem… csupán nehéz volt visszafogni magam. – Ciara még mindig mosolygott, de szemei elkerekedtek. – Mármint nehéz volt visszafogni magam, nehogy zöld hajat rajzoljak neked! – tette hozzá még nagyobb vigyorral Leo, majd letette a rajzát, és felállt, hogy elkapja a „sértődötten” megfordult lány karját. A lány remegett, ahogy a férfi maga felé fordítva finoman a falnak nyomta, mindkét kezét leszorítva, utat engedve a lepedőnek, ami így szép lassan kezdett lehullani Ciaráról.

- Egyáltalán honnan vetted a bátorságot, hogy az engedélyem nélkül lerajzolj? – kérdezte Ciara, komolyságot erőltetve magára.

- Elfelejtetted bezárni az ajtód.

- És ez az engedélyem jele?

- A tegnapi kis… jelenet után három gondolat fogalmazódott meg bennem.

- Éspedig?

- Az első variáció, hogy annyira megrémültél, hogy összecsomagoltál és elmentél. Ez a gyanúm elpárolgott, miután benéztem a szobába. A második, hogy valóban megrémültél, de inkább kialszod magad, utána hagysz itt… Ez esetben gondoltam, kihasználom az alkalmat, míg aszol, és végre egy élethű képet készítek rólad. A harmadik pedig – amiben most már szinte teljesen biztos vagyok -, hogy megrémültél, de nem az enyéimtől, hanem a saját érzéseidtől.

A lányra csavarodott lepedő mintha a végszót várta volna; ebben a pillanatban lecsusszant Ciaráról, és ő immár meztelen felsőtesttel lapult a falhoz Leo szorításában, aki kajánul elvigyorodott, mikor a lány elpirult. Ciara úgy tett, mintha meg se hallotta volna a férfi előző szavait:

- Szóval miről beszélt tegnap Nina? Mi sikerül?

Leo elnevette magát.

- Remélem, ezt most nem komolyan kérdezed. – Ciara értetlen nézésére azonban sóhajtott: - Azt mondta, hogy sose foglak tudni meghódítani.

- Háh… először is, miből gondoltad, hogy most meghódítottál? – kérdezte könnyeden Ciara, de remegő teste és mellkasában vadul dörömbölő szíve elárulta. – Másodszor, mikor próbáltál te egyáltalán meghódítani engem?

- Az első kérdést válaszra se méltatom – vigyorgott a férfi, pontosan azzal a mosollyal, amitől Ciara egy idő óta nem tudott szabadulni, és amitől agybajt kapott, annyira megőrült érte. – A másodikra viszont… szerinted miért vettem el azt a nyamvadt Barbie babát?

- Micsoda? Te most komolyan a tíz évvel ezelőtt történt dolgokra akarsz kilyukadni?

- Tíz? Az egész életemre próbálok rávilágítani, amiről te sose vettél tudomást. Mintha szántszándékkal csináltad volna… Gondoltam, ha elveszem a Barbie babád, akkor végre rám is figyelsz. De erre te megsértődtél, és némasági fogadalmat tettél. – Leo olyan közel hajolt Ciarához, hogy a lány érezte csábító leheletét és a bőre illatát.

- Tönkretetted a kedvenc babámat! Mit vártál? – fújtatott, mint aki a mondat többi részét nem is hallotta.

- Ne szórakozz, Ciara, ne szórakozz! Én itt mindjárt megőrülök, te pedig piti kis részleteken akadsz fenn, mintha nem értenéd a lényeget! Van fogalmad róla, mennyire gázul éreztem magam régebben, és mennyien csúfoltak azért, mert egy nálam öt évvel fiatalabb lányról álmodoztam? Ma ez már mit sem számít, de akkor? – Leo elengedte Ciara kezeit, és az ölébe emelte a lányt, így szorította a falhoz. Ciara nem csak a férfi álmait, a szemében lévő tüzet, de a vágyát is érezte – egészen közelről. Elégedetten figyelte, ahogy a fiú már-már könyörgő szemmel néz rá, hogy „mondja már ki, mondja már ki!”, de ő csak tovább mosolygott, és tovább bosszantotta Leót.

- És ezt eddig hány lánynak adtad elő? – kérdezte gúnyosan.

- Hány lányról készült rajzot láttál, és hány zöld hajú Barbie babát a szobámban? – kérdezett vissza Leo már-már kétségbeesve a lány miatt.

- Biztos elrejtetted őket – kuncogott Ciara, mire Leo felnyögött:

- Jaj, tudod mit? Inkább megyek, és megkeresem őket… - Azzal elengedte őt, és az ajtó felé fordult. Most Ciara ugrott utána, azaz rá, egyből amint sikerült visszahúznia. Kedélyesen ránevetett, majd először egy óvatosan puszit nyomott a férfi ajkaira. Leónak ennyi nem volt elég. Pillanatokon belül földöntúli boldogsággal tartotta az ölében a lányt, aki immár hihetetlen szenvedéllyel csókolta, és sosem tapasztalt érzéssel ajándékozta meg.

Hát végül tényleg sikerült… 

Véleményezni szeretnél? Kattints ide! De ne feledd, a kritika írásához regisztráció szükséges, ha még nincsen, kattints ide. A szavazásról pedig itt olvashatsz.