Egy vasútállomás órája alatt

Ez a helyszín tulajdonképpen kettőből tevődött össze, a vasútállomásból és az óratoronyból. Az utóbbi volt az, amit mindenképpen bele szerettem volna tenni, mivel össze lehet kapcsolni az idővel, de önmagában kevésnek éreztem, így jött képbe az állomás.

Ugyan csak kétszer láttam a Benjamin Button különös élete című filmet, mindkét alkalommal elvarázsolt. Különösen tetszett benne az elején a vak órás története és a visszafelé elinduló óra a pályaudvaron, amit, mint kiderül, szándékosan készített „hibásra”, emléket állítva a háborúban elesett ifjaknak, beleértve a saját fiát. Az időt persze nem tudta visszaforgatni, de szép metaforája volt az egész filmnek. Noha az óra itt lényegesebb volt, mint a helyszín, azért a pályaudvarnak is volt jelentősége, hiszen innen indult el a fia, és ide is hozták vissza a holttestét. Külön-külön, de mégis egyszerre volt fontos az óra és a vasútállomás.

Kevésbé találó példa, hiszen az óra nincsen benne, de először a King’s Cross pályaudvar, azon belül is a kilenc és háromnegyedik vágány jutott az eszembe. Bár nem ez volt a legfontosabb helyszín a Harry Potter könyvekben, így vagy úgy mindegyik kötetben volt valamilyen jelentősége, kiváltképp az elsőben és az utolsóban.

A Bölcsek kövében Harrynek még gondot okoz, hogy rátaláljon, ezért ijedten téblábol a kilences és tízes vágány között, amikor is találkozik a Weasleykkel, akik segítségével átjut a vágányra, ahol megpillantja a piros gőzmozdonyos Roxfort Expresszt. Szerintem ez egy nagyon jó jelenete a könyvnek, mert ez a vágány olyan, mint a varázslóiskola előszobája. Innen indul be igazán a cselekmény, az ezt megelőző néhány fejezet csak a felvezetés, hiszen minden azzal kezdődik, hogy Harry elutazik a vonattal a Roxfortba és ezzel együtt a varázsvilágba.    

A Halál ereklyéiben azonban még különlegesebb szerephez jut elsősorban a pályaudvar, de maga a vágány is. Hiszen Harry a King’s Cross „steril” változatán tér magához miután eltalálja Voldemort halálos átka. Itt hosszan elbeszélget Dumbledore professzorral, aki felhívja a figyelmét arra, hogy nem muszáj visszamennie, amennyiben úgy dönt, felszállhat egy vonatra, ami „tovább” viszi majd. És itt hangzik el az a bizonyos mondat, ami biztos vagyok benne, hogy nem csak engem gondolkodtatott el: „Hát persze, hogy mindez a fejedben történik, Harry, de attól még miért ne volna valóságos?”­*

Mindemellett az utolsó könyv és maga a könyvsorozat azzal a jövőbeli jelenettel zárul, hogy Harry kikíséri a gyerekeit a kilenc és háromnegyedik vágányra az induló vonathoz, hogy a két fiát útjára engedje Roxfortba.

Ezeket csak azért hoztam fel, mert azt mutatják, hogy nagyon sokféleképpen fel lehet használni egy látszólag egyszerű helyszínt is, mint a vasútállomás vagy éppen egy ott kihelyezett óra. 

Ám ami igazából ezt a helyszínt inspirálta, hogy számomra a várakozást jelképezi. Annak is az izgatott fajtáját, amikor érzed, hogy valami készülődik. Ülsz az állomáson, várod a vonatot. Akárhová is visz el, az mindenképpen változással jár, mert egy másik helyre érkezel. Nem az a lényeges, hogy régi vagy új helyről van-e szó, hanem maga az érzés, amikor várod. Nézed az órát. Még van idő. Vagy éppen valakire várakozol. Lehet az régi ismerős, barát, családtag, akár egy új ember. Valami mindenképpen meg fog változni. És még jó néhány fajtája lehet a várakozásnak.

Ezenkívül van benne valami klasszikus báj, a régi korok megbeszélt találkahelyeit juttatja eszembe, az okostelefonok előtti világot, amikor kellett egy biztos pont, nemcsak hely, időpont a találkozáshoz. Mi sem egyértelműbb, mint egy állomás és azon belül is az óra. Aztán, ha nem érkezett meg időben, vártál, mert nem tehettél mást. Vajon vannak-e még a világban ilyen biztos pontok? És van-e várakozás?

*Harry Potter és a Halál ereklyéi 592. oldal